A belvárosban razziásztak a budapesti rendőrök

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társhatóságokkal közösen komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak a belvárosban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei, a Készenléti Rendőrség munkatársai, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Belváros-Lipótváros Önkormányzata, valamint a Budapesti Polgárőr Szövetség  munkatársaival közösen razziáztak 2022. november 18-án éjszaka a főváros V., VI. és a VII. kerületében.

Az akció kiterjedt a kábítószerrel összefüggő bűncselekmények elkövetőinek felderítésére, a lopások, a garázda jellegű, valamint a prostitúcióhoz kapcsolódó jogsértések megelőzésére, illetve az ittas, bódult járművezetők, szabálytalan közlekedők kiszűrésére is. 

A fővárosi rendőrök összesen 187 személyt igazoltattak és 87 járművet ellenőriztek. Hét embert fogtak el kábítószer birtoklása és szabálysértési körözés miatt, tizenegy embert előállítottak kábítószer fogyasztás gyanúja, garázdaság, engedély nélküli járművezetés miatt, valamint egy fiatalt azért, mert nem ment vissza a gyermekvédelmi intézetbe.

Az akció során kisebb közlekedési szabálysértések miatt is intézkedtek a rendőrök. Záróvonal átlépése, lejárt hatósági engedély és buszsáv jogosulatlan használata miatt nyolc esetben szabtak ki helyszíni bírságot. Egy embert közigazgatási bírsággal sújtottak, mert nem használta a biztonsági övet, valamint egy autóst feljelentettek mert, forgalomból kivont járművel közlekedett.

A razzia során a társszervek egy belvárosi szórakozóhely működését is ellenőrizték, ami során a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzvédelmi előírásokkal kapcsolatos szabálytalanságot tárt fel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervekkel kiemelt fontosságúnak tartja a főváros belső kerületeinek biztonságát és a lakók nyugalmát, így a jövőben is számítani lehet hasonló jellegű ellenőrzésekre.​

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !