Ugrás a fő tartalomra

Sorsára hagyta balesetes autója alá szorult utasát, majd hazabotorkált az ittas sofőr

Munkatársai találtak rá kora reggel egy férfi élettelen, kocsi alá szorult testére az Apajt Bugyival összekötő út mellett. Először csak az árokba borult kocsit vették észre, majd a jármű alól kilátszódó kart. Miközben hívták a 112-t, próbálták volna kiszabadítani 34 éves társukat, de esélyük sem volt megemelni a fekete platós járgányt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A mentőegységek csak a férfi holttestét tudták kiemelni a roncs alól. Már a helyszíni szemle közben erős volt a gyanú, hogy a baleset órákkal a felfedezését megelőzően történt, valamint, hogy a járművet nem az elhunyt férfi vezette. A helyszínt segítségnyújtás nélkül elhagyó sofőrt nem sokkal később ürbőpusztai tartózkodási helyéről állították elő a rendőrök.

Kihallgatásán beismerte, előző este munkatársával együtt kocsmáztak, söröztek, és feleseztek, majd elindultak hazafelé. Menet közben, egy balra ívelő kanyarban elvesztette az uralmát járműve felett és az útról lesodródva az árokba csúszott. Miután kikászálódott az oldalára borult kocsiból, szólongatta barátját, de választ nem kapott, ezért hazagyalogolt és aludni tért.

Az igazságügyi orvosszakértők megállapították, hogy az utasnak a baleset következtében roncsolódott a mája, a tüdeje, borda-, és szegycsonttörést szenvedett, ám a sérülései sem egyenként, sem összességében nem tekinthetőek az élettel összeegyeztethetetlennek. Azaz, nem zárták ki annak lehetőségét, hogy az időben érkező, szakszerű orvosi segítség megmenthette volna az életét. Kiemelték, hogy a férfi halála nem azonnal, hanem a balesetet követő fél órán belül állhatott be.

A műszaki szakértő véleménye szerint V. János a jármű sebességét a baleset idejére vonatkozó nedves útviszonyokhoz képest rosszul választotta meg, túl gyorsan haladt a kanyarban, ezért veszett a jármű stabilitása - műszaki hibát nem tárt fel. A biztonsági övet a sofőr, és utasa sem használta, pedig a súlyos/halálos sérülés, illetve az utas járműből kiesése elkerülhető lett volna az öv becsatolásával.

V. János csak „T” kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezett, vezetési jogosultságának szüneteltetésére a rendőrök intézkedtek, egyben engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt is eljárás indult. A pszichológus szakértő szerint járművezetésre alkalmas.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya az 52 éves férfi ellen halált okozó járművezetés ittas állapotban vétségének, valamint segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőügyben az összes nyomozási cselekményt elvégezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

"A kutya rendőrök megjöttek" - Tiktok videóban üzent a TOP 50-es körözött bűnöző

Tiktok videóban üzent a TOP 50-es körözött az őt üldöző rendőröknek, a somogyi egyenruhások viszont inkább a személyes kommunikáció varázsában hittek, ezért felkeresték őt. A marcali rendőrök rablással és betöréssel is gyanúsítják azt a 30 éves lengyeltóti férfit, akit testvérével egy időben, 2022. november 29-én délelőtt Nemesdéden fogtak el. A Somogy megyei felderítők, nyomozók és a MEKTA bevetési egység segítségével végrehajtott akció előtt a fivérek még egy népszerű videómegosztó platformra feltöltött videóban üzentek az őket üldöző rendőröknek, örömük azonban nem tartott sokáig. A rendőrkézre került testvérpáros idősebb, az országos körözési listán is szereplő tagja a megalapozott gyanú szerint október elején, Nemesdéden egy parkoló autóban várakozó hölgy nyakából próbálta meg kitépni aranyláncát, melynek során ököllel meg is ütötte a nő kulcscsontját. A rablás kísérletén túl két közeli pince feltörésével elkövetett lopás miatt is kihallgatták az egyenruhások. Az ügy adatai alapjá

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy ismeretlen személyazonosságú holttest beazonosításában

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közigazgatási hatósági eljárást folytat ismeretlen személy rendkívüli halála miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. november 20-án 19 óra 53 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Nagykanizsán, a Csapi hegy környékén egy elhagyatott pincében ismeretlen személyazonosságú holttestet találtak. Az elhunytnál azonosítására alkalmas iratok nem voltak. Az elhunyt feltehetően felnőtt férfi, a halál beálltának időpontja a megtalálást megelőző 1-3 évben valószínűsíthető. Az ismeretlen személy ruházata: kék-sárga színű melegítőfelső, farmerkabát, kék színű pulóver, bordó színű hosszú ujjú pulóver, fehér színű hosszú ujjú pulóver. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a leírás, vagy a fényképen látható ruhaneműk alapján segíteni tud az elhunyt azonosításában, hívja a Nagykanizsai Rendőrkapitányságot a 06-93-321-190-es telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyen

Arra vette rá a barátnőjét, hogy más férfiakkal szexuális cselekményt végezzen

A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával egyezően a bíróság súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki arra vette rá a barátnőjét, hogy más férfiakkal szexuális cselekményt végezzen. A jogerős ítéleti tényállás szerint a férfi hamis közös jövőkép ígéretével rábeszélt egy fiatal lányt, hogy Ausztriában, majd Svájcban különböző bárokban prostitúciós tevékenységet folytasson. A lány az ebből származó jövedelmének nagy részét személyesen vagy postai úton a férfinak adta át. Egy idő után a lány azonban közölte, hogy a tevékenységet abba akarja hagyni, ekkor a férfi bántalmazta, megfenyegette. A lány 2014-ben jelentette fel a férfit Magyarországon. A férfi azért, hogy a külföldről érkező nagy összegű utalások eredetét leplezze, rávette családtagjait (édesanyját és testvéreit), hogy a külföldről nevükre utalt pénzt felvegyék és neki átadják. A férfi 2009 októbere és 2014 augusztusa között ily módon több, mint 12 millió forintnak megfelelő svájci frankhoz jutott hozzá. A férfi ez

A gödöllői rendőrök elfogták a fiatalokból álló bűnbandát

A gödöllői rendőrök elfogták azt a fiatalokból álló bűnbandát, akik a gyanú szerint kocsikat törtek fel, építkezések területére másztak be és vitték, amit csak bírtak - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Az első bejelentés 2022 szeptemberében érkezett a segélyhívóra, amikor egy Kistarcsán leparkolt kisbuszt törtek fel az akkor még ismeretlenek, három országúti versenykerékpárnak, akkumulátornak, ruháknak és sportfelszereléseknek kélt lába, a sértett becslése szerint több mint 1,5 millió forint kár érte. Ezt követően sorra érkeztek gépkocsi feltörésekről és lopásról bejelentések a környező településekről. Volt ahonnan csak egy bicskát sikerült lenyúlni, volt, amikor egy nyitott autóval egyszerűen csak elhajtottak a helyszínről. A nyomozás jelenlegi adatai szerint az elkövetők novemberi elfogásáig 11 bűncselekményt követtek el. A gödöllői zsaruk talpaltak az információk és nyomok után, a helyszíneken mindenre kiterjedő szemlét tartottak, adatokat gyűjtöttek, akit csak lehetett m

A rendőrök alig több, mint egy órán belül elfogták azt a tolvajt, aki egy ellopott kártyáról 150.000 forintot emelt le

Egy 73 éves bátai nő tett bejelentést 2022. november 30-án délután egy óra körüli időben pénztárca lopásról. Elmondta, hogy egy helyi boltban vásárolt, de a pénztárcáját a kosárban felejtette és mire visszament, azt valaki elvitte. A pénztárcában benne volt egy bankkártya és személyes iratok is - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Az asszony a boltból a rendőrségre telefonált, ahol a kiérkező egyenruhások a boltvezetővel közösen megtekintették a bolt biztonsági kamera felvételeit.  A bejelentő távozása után egy körülbelül 170 cm magas, vékony testalkatú, napszemüveges férfi látható a felvételen, aki a saját kosarából kiveszi a megvásárolt üdítőt, majd átnyúl egy másik kosárba, ahonnan elveszi a pénztárcát és távozik az üzletből. A bejelentő telefonjára közben üzenet érkezett, hogy a számlájáról valaki több alkalommal összesen 150.000 forintot emelt le Dunaszekcsőn egy ATM-nél. Ekkor a kollégák azonnal a férfi keresésére indultak, majd 14 óra 20 perckor Dunaszekcsőn igazoltatt