Országszerte több személytől csalt ki pénzt egy budapesti nő

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy budapesti nő ügyében, aki az elmúlt években országszerte több személytől csalt ki pénzt - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A feltételezett elkövető 2019 óta országszerte több alkalommal tévesztett meg gyanútlan vásárlókat különböző online felületeken. Az asszony interneten hirdetett mobil házakat, gépjárműveket, bútorokat és műszaki eszközöket, amikért az áldozatoktól előleget kért vásárlási szándékuk biztosítékaként, amit sokan jóhiszeműen el is utaltak. Volt, aki pár 10 ezer forintot, míg más több 100 ezer forintot is fizetett, azonban a vágyott árucikk sosem jutott el a megrendelőkhöz, sőt az eladó is elérhetetlenné vált.

A hódmezővásárhelyi rendőrök több hónapnyi nyomozás után beazonosítottak egy 57 éves nőt, aki megalapozottan gyanúsítható a csalássorozat elkövetésével. A detektívek elrendelték a körözését, majd a budapesti egyenruhások a fővárosban elfogták és előállították a XXI. kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták.

Ellene csalás bűntett elkövetése miatt indult eljárás. A nyomozók az ügy vizsgálatát befejezték, az eljárás iratait megküldték az ügyészségnek.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !