Maradandó egészségkárosodást okozott az ittas sofőr

A székesfehérvári rendőrök befejezték az eljárást annak a 49 éves sárkeresztúri férfinak az ügyében, aki Székesfehérvár közelében okozott közlekedési balesetet.

A rendőrségre személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés a 8-as számú főútról. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 49 éves sárkeresztúri sofőr a főút Székesfehérvárt elkerülő szakaszán közlekedett személygépjárművével Csór irányába. A 14-es kilométernél található jobbra ívelő útkanyarban a férfi az út vonalvezetését figyelmen kívül hagyta, és miután elveszítette uralmát a járműve felett, az úttestről lesodródott, átszakította a szalagkorlátot, végül pedig vízelveztő árokba csapódott. A baleset következtében a jármű vezetője, valamint a jobb első ülésen utazó utasa könnyű sérüléseket szenvedtek, míg a személyautó jobb hátsó ülésén utazó 52 éves várpalotai férfi, - aki nem használta a biztonsági övet - a gépjárműből kiesett és maradandó egészségkárosodást szenvedett. 

A balesetet okozó gépjárművezetővel szemben felmerült az ittasság gyanúja, melyet a későbbi orvosszakértői vizsgálat eredményei is megerősítettek, ezért járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt indult vele szemben büntetőeljárás a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a székesfehérvári rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban megküldték a Székesfehérvári Járási Ügyészség részére.  

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy aki ittasan járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal és mások életét is veszélyezteti!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !