Egy 17 éves fiú a kórházban fekvő édesanyjának látogatása során megütött egy ápolónőt

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy 17 éves fiúval szemben, aki a kórházban fekvő édesanyjának látogatása során megütött egy ápolónőt.

A vád szerint 2021 augusztusában a fiatalkorú és egy rokona a balassagyarmati kórház neurológiai osztályára érkeztek, hogy a fiú bennfekvő édesanyját meglátogassák. A hatályos szabályok szerint egy beteghez egy nap csak egy, védettségi igazolvánnyal, vagy negatív koronavírus teszttel rendelkező látogató érkezhetett és mivel a fiatalkorúnak sem negatív tesztje, sem védettségi igazolványa nem volt, az osztályra nem léphetett volna be. A rokonát, aki megfelelt a feltételeknek, beengedték, ő pedig később – titokban, az ápolók tudta nélkül – beengedte a fiút az osztályra.

Az egyik szakápoló ezt meglátta és távozásra szólította fel a fiút, mire ő öklét fenyegetően a nő arcához emelte, majd bement édesanyja kórtermébe. Az ápoló ezután visszatért a megkezdett ételosztáshoz, mikor azonban elhaladt a kórterem mellett, a fiú kirohant szidalmazta és ököllel megütötte a nővért, aki védekezésképp egy tányért dobott a vádlott felé. A vádlott a tejbegrízzel borított ruházatát látva el is hagyta a kórház területét.

Az ápoló a fülén és kezén könnyebb sérüléseket szenvedett.

Az egészségügyi dolgozók közfeladatot látnak el, így fokozott büntetőjogi védelem illeti őket. A fiatalkorú vádlottal szemben a Balassagyarmati Járási Ügyészség ezért a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a fiú a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alatt álljon.

Az ügyészség akkor indítványoz próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést, ha az eljárás adatai alapján alaposan feltehető, hogy az elkövetővel szemben a büntetés a végrehajtás elrendelése nélkül is eléri a célját, azaz a tettest visszatartja újabb bűncselekmény elkövetésétől.

A pártfogó felügyelet arra szolgál, hogy csökkentse a bűnismétlés kockázatát. A pártfogó felügyelő az elkövető ellenőrzésével és irányításával elősegíti annak megakadályozását, hogy a pártfogolt ismételten bűncselekményt kövessen el, továbbá segítséget nyújt a társadalmi beilleszkedéséhez, az ehhez szükséges szociális készségek kialakításához és feltételek megteremtéséhez is.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !