A börtönből szervezték a ,,végrehajtós” csalásokat

Vádat emelt a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség egy hatfős bűnszövetség tagjai ellen, akik közül négyen egy börtönből csaltak ki pénzt telefonon a megtévesztett sértettektől - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel csütörtökön.

A vádirat szerint a vádlottak közül négy férfi jogerős szabadságvesztését töltötte, és néhány hónapig egy cellában tartózkodott. Kitalálták, hogy bírósági végrehajtónak adják ki magukat, és csalásokkal így jutnak pénzhez.

A vádlottak ismeretleneket hívtak fel telefonon, akikkel közölték, hogy lejárt tartozásuk van, amelyről azért nem tudnak, mert nem vették át az állítólagosan erről szóló küldeményeket. A sértetteket ezután arra szólították fel, hogy a kitalált tartozás összegét azonnal utalják át, ellenkező esetben végrehajtók vagy rendőrök mennek a lakásukra. A sértettek esetleges kérdéseit a vádlottak azzal hárították el, hogy nincs joguk részleteket közölni és a lezárt iratokat felbontani. A vádlottak a bűncselekmények elkövetéséhez mobiltelefonokat és SIM-kártyákat szereztek, amelyeket elrejtettek, illetve időközönként megsemmisítettek.

A fogvatartottak közül egy 36 éves férfi bevonta a bűnszövetségbe a szabadlábon lévő élettársát és nagybátyját is, akik folyószámlákat nyitottak, az azokra érkező összegeket felvették, valamint feltöltötték a mobiltelefonok egyenlegét.

A vádlottak a 2019 júniusa és 2020 októbere között lebonyolított csalárd telefonhívásokkal összesen több mint 2,5 millió forintos kárt okoztak.

Az ügyészség a bűnszövetség tagjait többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével és vétségével vádolja, előéletük miatt a hat vádlottból ötöt többszörös vagy különös visszaesőként. A kerületi ügyészség a 36 éves férfival szemben fegyházbüntetés, társaival szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban, azzal, hogy a büntetés végrehajtásának felfüggesztésére egyedül a büntetlen előéletű, és a legkisebb számú bűncselekménnyel, bűnsegédként vádolt nagybácsi esetében lát lehetőséget.

Az ügyészség indítványa szerint a többi vádlottnál meg kell állapítani azt is, hogy esetükben a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége is kizárt.

A vádlottak közül öten más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztésüket töltik.

A Fővárosi Főügyészség arra is felhívta a figyelmet, különösen az időskorúakét, hogy ilyen típusú telefonhívások esetén gyanakodjanak, igyekezzenek tisztázni, valós-e a hívás. Azonnal ne utaljanak pénzt, mindig ellenőrizzék a lakóhelyük szerinti bíróságon, hogy folyik-e ellenük végrehajtás. Kérjenek telefonszámot visszahíváshoz, jegyezzék fel, milyen nevet mond a hívó, és ragaszkodjanak a személyes ügyintézéshez az állítólagos végrehajtói irodában. Ha ezt a hívó fél elutasítja vagy egyéb gyanús körülmény merül fel, késedelem nélkül értesítsék a rendőrséget a csalók sikeres elfogása érdekében - javasolták.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !