85 millió forint értékű kokaint foglalt le a készenléti rendőrök

A KR NNI befejezte a nyomozást az ellen a két férfi ellen, akiket a kábítószerbűnőzés elleni nyomozók azzal gyanúsítanak, hogy Hollandiából autótrélerrel hozták be rendszeresen hazánkba a kábítószert. Az ügyirat szerint bő hat hónap alatt 4 kilogramm kokain került így be az országba - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. 

85 millió forint értékű kokaint foglaltak le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályának nyomozói 2021 decemberében. A civilruhás rendőrök akkor csaptak le a drogszállítmányra, amikor a Hollandiából hazaérkezett trélert az elkövetők Siófokon leparkolták, és leszerelték róla a pótkereket. A drog ugyanis abban lapult.

A 2021. december 1-jei akció félig volt sikeres, mert a nyomozók akkor csak a páros egyik tagját, a 26 éves budapesti K. Márkot tudták elfogni, társa elmenekült. Ellene elfogatóparancsot adtak ki. A 48 éves siófoki P. Zsolt Géza azonban sokáig nem bírta a bujkálást, és pár héten belül, 2022. január 18-án ügyvédje jelenlétében feladta magát.

A lefolytatott nyomozás során a kábítószerbűnözés elleni nyomozók összegyűjtöttek minden olyan bizonyítékot, mely alátámasztja a páros bűnösségét. Ezek alapján egyértelművé vált, hogy a két férfi 2021 májusa és decembere között legalább hat alkalommal hozott be ezzel a módszerrel kokaint Magyarországra. A szállítások alkalmával összesen több mint 4 kilogramm drog került be hazánkba.

Az ügyben a nyomozók lefoglaltak összesen közel 3 kilogramm kokaint és mintegy 5 kilogramm hígításra alkalmas anyagot. Ezzel legalább 2800 adag drog utcára kerülését akadályozták meg. Ennek feketepiaci értéke 85 millió forint. Ezen túl a gyanúsítottaktól lefoglaltak még összesen 5 és félezer eurot, valamint több mint kétmillió forintot.    

A budapesti és a siófoki férfit – akik jelenleg is letartóztatásban vannak – jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a KR NNI nyomozói. Az iratokat a napokban küldték meg a Somogy Megye Főügyészségnek.   

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !