17 év fegyházra enyhítettek egy életfogytig tartó büntetést

Tizenhét év fegyházra enyhítette jogerősen a Debreceni Ítélőtábla egy férfi életfogytig tartó büntetését - tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t.

Az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék 2021. októberben Sz. S. vádlottat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte - emlékeztetett Fórizs Ildikó.

Az első fokú bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi 2011 áprilisában megtámadott egy ismerős házaspárt. Az idős sértetteket házukban vélhetően egy téglával, majd puszta kézzel a fejükön és a testükön ütlegelte, rugdosta. A magatehetetlen férfit a fáskamrába, feleségét pedig a fészerbe vonszolta, végtagjaikat műanyagmadzaggal összekötötte. A vádlott ezután feltúrta szobákat, azt azonban nem sikerült megállapítani, hogy eltulajdonított-e valamit.

A kutatást befejezve a lakás ajtaját kulcsra zárta, és elment.  A magukra hagyott sértettek a bántalmazás következtében, nem sokkal annak megtörténte után, életüket vesztették. Holttestüket két nappal később egy szomszéd fedezte fel. A vádlott a cselekmény másnapján külföldre utazott, és csak a holttestek megtalálása utáni napon tért vissza Magyarországra.

Fórizs Ildikó elmondta: a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla, miután meghallgatta a genetikus szakértőt, "orvosolta az elsőfokú ítélet megalapozatlanságát".

Az ítélőtábla az elsőfokú ítélettől jelentősen eltérő tényállást állapított meg: rögzítette, hogy a vádlottnak volt egy ismeretlen elkövetőtársa, akinek a DNS-mintáját megtalálták azon a kötélen, amellyel a sértetteket megkötözték. A kötélen rajta volt a vádlott mintája is.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint "a sértettek halálhoz vezető bántalmazását az ismeretlen személy hajtotta végre, míg a vádlott támogató jelenlétével ehhez segítséget nyújtott".

Az ítélőtábla a vádlott cselekményét ezért az elkövetéskor (2011) hatályos törvény szerint bűnsegédként, több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének minősítette.

A bíróság a részesi elkövetés és a jelentős időmúlás miatt a vádlott életfogytig tartó büntetését 17 év fegyházbüntetésre enyhítette - mondta a szóvivő.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !