Ugrás a fő tartalomra

Több, mint 2,5 milliárd forint összegű úthasználati díj és pótdíj tartozást halmoztak fel

Az ügyészségi vizsgálat fényt derített egy olyan céghálóra, amely tagjai igen jelentős, eddig több, mint 2,5 milliárd forint összegű úthasználati díj és pótdíj tartozást halmoztak fel.

Az úthasználati díjat, illetve a pótdíjat a fizetős utak használatáért kell megfizetni, azonban az ezeknek a cégeknek a tulajdonában lévő gépjárművek után ennek rendre nem tettek eleget. A cégháló tulajdonában lévő gépjárművekkel nagyon sok esetben gyorshajtásokat is elkövettek, nem fizették a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, illetve tehergépjárműveket terhelő útdíjfizetésnek sem tettek eleget. Ezzel összesen közel 400 millió forintos közigazgatási bírságot gyűjtöttek össze, amelyet szintén nem fizettek be.

A rendelkezésre álló adatok szerint papíron sok ezer gépjármű került e cégek tulajdonába. A gépkocsik tényleges használói viszont a hatóságok elől rejtve maradhattak. Volt olyan cég, amely önmagában több, mint 2000 gépjárművel rendelkezett.

A cégek ugyanazon, néhány emberből álló személyi körhöz tartoztak. Az elkövetők arról is gondoskodtak, hogy a háttérben maradjanak, voltak olyan cégek, amelyeknek az ügyvezetője ingyen vagy néhány ezer forintért vállalta az ügyvezetőséget, valójában azonban semmit nem tudott a cégről. Ezáltal a cégek rendre fel tudták halmozni hatalmas tartozásaikat.

Az elmaradt díjakat a NAV adóhatósági végrehajtás útján, valamint az útdíjfizetési szolgáltató szedi be. Amennyiben ez eredménytelen, akkor a meg nem fizetett díj a költségvetésben jelentkezik hiányként. Ennél is jelentősebb azonban az a veszély, amely az autópályákon és autóutakon közlekedőket éri azáltal, hogy olyanok is részt vesznek mellettük – biztosítás nélkül - a forgalomban, akiket nem tart vissza a gyorshajtásért kiszabható bírság.

Az ügyészség közérdekvédelmi feladatai közzé tartozik a szabálysértési eljárások törvényességi ellenőrzése.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség e feladatának ellátása körében figyelt fel a céghálóra, és a rendőrséggel együttműködve megkezdte ezek vizsgálatát. Az összegyűjtött adatok alapján az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség nyomozás elrendelése, valamint cégbírósági eljárás kezdeményezése iránt intézkedett.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nem ültek fel a provokációnak a somogyi rendőrök

Felvételt készített a velük szemben intézkedő rendőrökről egy közúti ellenőrzéssel érintett férfi és nő 2022. szeptember 24-én este Balatonszemesen. Az eseménysort rögzítő videót ezt követően – a testület tagjait becsmérlő üzenettel ellátva – a Youtube-ra is feltöltötték. A férfi esetében ez nem egyedülálló: Facebook oldalán több olyan bejegyzés, valamint képsorok is láthatóak, amelyek a rendőrökkel szemben szándékos és provokatív fellépésről tanúskodnak. A feltöltő a felvétel leírásában valótlanságokat állít. A tényleges történések szerint – amelynek jelentős része egyébként a felvételen is látszik/hallatszik – a jármű vezetője és utasa a többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó személyazonosságát igazolni, emiatt a rendőrök mindkettőjüket előállították.  Az intézkedés a parancsnoki kivizsgálás alapján szakszerű és jogszerű volt. Molnár Gábor rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány az eseményeket követően köszönetét fejezte ki az intézkedésben résztvevő kollégáinak, aki

Holttestet találtak a rendőrök Újszásznál, a lakosság segítségét kérik

A rendőrség a lakosság segítségét kéri. A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást folytat ismeretlen személy rendkívüli halála miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. július 30-án 15 óra 52 perckor, Újszász külterületén a Zagyva folyó és a 32-es számú főút 57. kilométerszelvénye közötti parkerdő területén egy holttestet találtak. Az elhunyt férfinél azonosításra alkalmas iratok nem voltak. Az elhunyt kb. 170 cm magas, 40-50 év körüli, normál testalkatú férfi. Az elhalt világoskék színű, Nike feliratú pólót, továbbá fekete színű – mindkét oldalon 2 db fehér csíkkal ellátott – térdnadrágot viselt. A Szolnoki Rendőrkapitányság kéri, hogy aki az ismeretlen férfi személyazonosságával kapcsolatban adattal, információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szolnoki Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-56-501-600 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy tárcsázza a 112-es segélyhívó számot. Megosztás

Halálos baleset - Hátulról hajtott neki egy lovasfogatnak egy hajdúdorogi férfi

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy hajdúdorogi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított a 3317-es úton haladt Hajdúnánás felé. A férfi tehergépkocsijával nem a forgalmi, illetve látási viszonyoknak megfelelően közlekedett és hátulról nekiütközött egy lovasfogatnak. A baleset következtében az autó vezetője könnyű, míg a fogat hajtója súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett, később pedig a kórházban életét vesztette. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

A külseje miatt gúnyolták az iskolában a 11 éves gyürei kislányt, aki öngyilkos akart lenni

Gyürén egy 11 éves kislány lépett ki a vonat elé: iskolai zaklatások miatt akart véget vetni az életének.  Szomorú tragédia történt vasárnap Gyürén: egy kislány a nyílt pályán lépett ki a vonat elé, szándékosan. A 11 éves gyermeket életveszélyes állapotban szállították kórházba a baleset után, amit a monzdonyvezető már nem tudott elkerülni. A kislányt nagyszülei nevelték, az ismerőseik értetlenül álltak a tragédia előtt. Kiderült, hogy a gyermek iskolai zaklatások miatt akart véget vetni az életének - írta a Life . "A lába szilánkosra tört és súlyosan roncsolódott a koponyája" - mondta a Borsnak a kislány, Hanna nagypapája. Mint kiderült, a gyereket a külseje miatt bántották, többször sírva ment haza. "Bementem az iskolába, hogy a problémát jelezzem, de nem lett eredménye" - árulta el a nagypapa. A gyerek állapota még mindig kritikus Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Halálos baleset történt Sülysápnál

Fotó: Kókai önkéntes tűzoltó egyesület Halálos baleset történt kedden reggel Sülysáp közelében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Személyautó ütközött villás targoncának a Bagot és Sülysápot összekötő 3105-ös úton. A karambolban az autó 69 éves gyömrői sofőrje a helyszínen meghalt. A helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárták a rendőrök. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !