Szakítás után bántalmazta volt párját a férfi, majd több mint 3800 alkalommal hívta telefonon

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 35 éves férfi a szakítást követően dulakodott volt párjával, majd az elköltözése után 3.800 alkalommal próbálta meg felhívni a sértettet.

A vádirati tényállás szerint a 35 éves férfi és a 45 éves sértett érzelmi kapcsolatban álltak egymással, azonban a nő 2021 júliusában szakított a férfival. Az éjszakát még egy lakásban, de külön szobában töltötték, és a vádlott felébresztette a sértettet, dulakodott vele, melynek során a nő nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. A sértett rendőrt akart hívni, de a férfi azért, hogy ezt megakadályozza, elvette és összetörte a telefonját, 60.000 forint kárt okozva.

Ezt követően július és október között a terhelt a sértettet több mint 3.800 alkalommal hívta fel telefonon, és ez alatt a kevesebb, mint három hónap alatt több mint 280 SMS-t és képüzenetet is küldött.A

A Győri Járásbíróság a férfi ellen távoltartási végzést hozott, amit ő többször megszegett. Felcsengetett a sértett lakásába, az utcáról figyelte volt párját, és a februárig terjedő időszakban is közel 60 alkalommal kereste telefonon a bírósági végzésben foglaltak ellenére.

A Győri Járási Ügyészség a férfival szemben súlyos testi sértés, minősített zaklatás és rongálás miatt emelt vádat. A halmazati szabályok alapján vele szemben négy és fél év szabadságvesztés is kiszabható.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !