Rendszeresen bántalmazta nevelt lányait a füzesabonyi férfi

A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy 46 éves férfi ellen, aki a kezdeti családias együttélést követően rendszeresen bántalmazta a vele élő nevelt lányait.

A vád szerint a férfi 2015 januárjában kelt egybe az édesanyával, aki akkor egy hétéves, illetve egy négyéves kislányt vitt a házasságba. A Füzesabonyban élő párnak nemsokára született egy közös fiúgyermeke is. A nevelőapa és a lányok között hosszú időn át jó volt a viszony, az állandó munkahelyen dolgozó férfi megfelelően nevelte a kicsiket. 2020 őszére azonban megváltozott a helyzet, a vádlott védekezése szerint azért, mert a nagyobbik, kamaszodó lány gyakran „hisztizett”, és általa kifogásolt módon beszélt vele.

Ennek az lett a következménye, hogy ekkortól egészen 2021 tavaszáig a férfi heti rendszerességgel, több alkalommal rángatta a lányt a karjánál fogva, valamint nyitott tenyérrel ráütött mindkét testvér kezére, arcára, tomporára, illetve többször a hajukat is megcibálta. A bántalmazások a gyermekkorú sértettek testén alkalmasint bőrpírral járó sérüléseket hagytak. A lányok egészséges értelmi és érzelmi fejlődését a nevelő apjuk agresszív viselkedése nagy mértékben veszélyeztette.

Mindezek miatt a gyámhatóság közigazgatási eljárás keretében mindhárom kiskorú védelembe vételéről határozott, a bíróság pedig – egy korábbi peren kívüli eljárásban – megelőző távoltartást rendelt el, aminek értelmében a terhelt köteles volt meghatározott ideig távoltartani magát mind a megfélemlített családtagjaitól, mind a közös lakóhelyüktől.

A járási ügyészség most, a rendőrségi nyomozás befejezését követően, a büntetőeljárásban két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettével vádolja a férfit, aki beismerő vallomást tett és megbánó magatartást tanúsított.

A vádhatóság a büntetőbírósághoz benyújtott vádiratában mindezekre figyelemmel próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására, valamint határozott idejű, gyermekekkel kapcsolatos foglalkozásoktól és tevékenységektől történő eltiltásra tett indítványt vele szemben.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !