Ugrás a fő tartalomra

Rendőrökre uszította kutyáit egy férfi Hajdú-Bihar megyében

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon.

A vádirat szerint egy ittas férfi öngyilkossággal fenyegetőzött Hajdú-Bihar megyei otthonának udvarán. A mentősök kórházba akarták szállítani a fiatal férfit, aki ezt megtagadta, ezért értesítették a rendőröket, hogy biztosítsák a férfi egészségügyi intézetbe történő szállítását. A rendőrök többször felszólították a férfit az együttműködésre és figyelmeztették, hogy ellenállása esetén testi kényszert és bilincset fognak alkalmazni.

A férfi továbbra sem működött együtt a rendőrökkel, ezért testi kényszert alkalmaztak vele szemben, aminek ő ellenállt, és három kis testű, keverék kutyáját a mentősökre és a rendőrökre uszította, folyamatosan a hivatalos személyek megharapására utasítva őket.

Az egyik kutya engedelmeskedve gazdája utasításának, rátámadt a rendőrökre és megharapta az egyik rendőr bokáját, majd felugorva belemart a más rendőr kezébe is. A rendőrök nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedtek, ezért joghatályos magánindítványt terjesztettek elő. 

A nyomozó ügyészség közfeladatot ellátó, valamint hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolja az elkövetés óta letartóztatásban lévő többszörösen büntetett, jelenleg is szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmény miatti büntetőeljárás hatálya alatt álló férfit.

Vádiratában az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje a férfit börtönbüntetésre és rendelje el a korábban kiszabott, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett 8 hónap fogházbüntetés végrehajtását.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nem ültek fel a provokációnak a somogyi rendőrök

Felvételt készített a velük szemben intézkedő rendőrökről egy közúti ellenőrzéssel érintett férfi és nő 2022. szeptember 24-én este Balatonszemesen. Az eseménysort rögzítő videót ezt követően – a testület tagjait becsmérlő üzenettel ellátva – a Youtube-ra is feltöltötték. A férfi esetében ez nem egyedülálló: Facebook oldalán több olyan bejegyzés, valamint képsorok is láthatóak, amelyek a rendőrökkel szemben szándékos és provokatív fellépésről tanúskodnak. A feltöltő a felvétel leírásában valótlanságokat állít. A tényleges történések szerint – amelynek jelentős része egyébként a felvételen is látszik/hallatszik – a jármű vezetője és utasa a többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó személyazonosságát igazolni, emiatt a rendőrök mindkettőjüket előállították.  Az intézkedés a parancsnoki kivizsgálás alapján szakszerű és jogszerű volt. Molnár Gábor rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány az eseményeket követően köszönetét fejezte ki az intézkedésben résztvevő kollégáinak, aki

Súlyos testi sértés miatt keresik a képen látható férfit

A kőbányai rendőrök az egyik feltételezett elkövető azonosításához a lakosság segítségét kérik. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint két férfi Budapest X. kerületében, egy Könyves Kálmán körúti benzinkút mögött féltékenységből többször megütött egy másik férfit. A sértettet az ütésektől a földre esett, de az elkövetők még ezután is tovább bántalmazták, majd távoztak a helyszínről. A férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A nyomozás során a rendőrök azonosították az egyik elkövetőt, társát továbbra is keresik. A feltételezett elkövető 30 év körüli, körülbelül 175 centiméter magas, sportos testalkatú. A bűncselekmény elkövetésekor kék farmernadrágot és farmeringet viselt. Jobb felkarján tetoválás van. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit feli

A külseje miatt gúnyolták az iskolában a 11 éves gyürei kislányt, aki öngyilkos akart lenni

Gyürén egy 11 éves kislány lépett ki a vonat elé: iskolai zaklatások miatt akart véget vetni az életének.  Szomorú tragédia történt vasárnap Gyürén: egy kislány a nyílt pályán lépett ki a vonat elé, szándékosan. A 11 éves gyermeket életveszélyes állapotban szállították kórházba a baleset után, amit a monzdonyvezető már nem tudott elkerülni. A kislányt nagyszülei nevelték, az ismerőseik értetlenül álltak a tragédia előtt. Kiderült, hogy a gyermek iskolai zaklatások miatt akart véget vetni az életének - írta a Life . "A lába szilánkosra tört és súlyosan roncsolódott a koponyája" - mondta a Borsnak a kislány, Hanna nagypapája. Mint kiderült, a gyereket a külseje miatt bántották, többször sírva ment haza. "Bementem az iskolába, hogy a problémát jelezzem, de nem lett eredménye" - árulta el a nagypapa. A gyerek állapota még mindig kritikus Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Fejét alufóliába, lábát és testét szemeteszsákba bugyolálva lopott egy szegedi férfi

Fejét alufóliába, lábát és testét szemeteszsákba bugyolálva lopott egy szegedi férfi - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság. Nem egy kreatív hobbi boltba, hanem egy élelmiszerüzletbe tört be rendhagyó ruházatával az elkövető, aki egy fotocellás ajtót kővel áttörve némi szeszes italra tett szert cselekménye során . Az ezredforduló bűnügyi sorozatai azonban nem készítették fel elég alaposan a tettest, a nyomozók ugyanis a helyszínen rögzített nyomok alapján még aznap elfogatóparancsot adtak ki ellene. A szegedi férfit a rendőrök napokon belül elfogták. Az eredményes felderítést követően, a nyomozás lezártával az elkövetőnek dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt kell felelnie. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Arany Málna díjas lopás történt Kecskeméten

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek egy 26 éves helybélit, aki annyira belefeledkezett a lopásba, hogy a helyszínen hagyta táskáját, majd a kiérkező járőrök mellől próbálta visszacsenni a hátramaradt értékét, sikertelenül -  közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. Bejelentést tett a Kecskeméti Rendőrkapitánysága tegnap előtt reggel egy idős asszony, miszerint az éjszaka során egy ismeretlen személy több dolgot is eltulajdonított a megyeszékhelyi otthonából. A 69 éves sértett arról számolt be a rendőröknek, hogy a tolvaj a kapun bemászva belülről kinyitotta a zárt kaput, így tudott bejutni az udvarba, ahonnan ellopta az ott parkoló személyautó akkumulátorát. Ezen kívül kirámolta a nyári konyhát, innen használati tárgyakat vitt el, valamint kerti gépeket lopott a fészerből. A zsákmánya között szerepelt egy talicska is, amivel nagy valószínűséggel az újonnan szerzett portékákat szállította. Azonban nem volt elég alapos a tolvaj, ugyanis hátra hagyta a tás