Rács mögött a TOP 50-es körözött rabló

A füzesabonyi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a kompolti férfit, akiről kiderült, hogy már a börtönben is várták - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság rablás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy kompolti lakos ellen. A férfi a gyalogosan közlekedő volt élettársát támadta meg 2022. augusztus 3-án délelőtt Kompolton, akitől pénzt követelt, majd veréssel fenyegette meg. Mivel a verbális bántalmazás nem hatott, így a férfi megragadta a sértettnél lévő táskát, majd az abban található pénztárcából kivette a bankjegyeket és elmenekült a helyszínről.

A 31 éves férfi napokig megpróbált rejtőzködni a hatóság elől. A Füzesabonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, valamint a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai 2022. augusztus 9-én hajnalban Kompolton fogták el az elfogatóparancs alapján keresett és a körözési toplistán szereplő helyi lakost, akit elfogtak, majd kihallgattak a rendőrkapitányságon.

A hatóság számára a gyanúsított már nem volt ismeretlen, ugyanis a rablást megelőző hónapokban több vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt is elővették már a nyomozók, valamint az is kiderült róla, hogy az Egri Törvényszék garázdaság bűncselekmény elkövetése miatt is körözte, így a rendőrök a büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, ahol megkezdte büntetésének letöltését.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !