Katalizátorlopásokra szakosodott fiatal elkövetőket fogtak el a szombathelyi rendőrök

Az elmúlt hetekben több bejelentés is érkezett a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába arról, hogy parkoló gépkocsikból kivágták és eltulajdonították a katalizátort. A Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelet el az ügyben ismeretlen tettessel szemben.

A szombathelyi nyomozók látókörébe két huszonegy és egy huszonöt éves szombathelyi fiatal került. Az eljárás során a beszerzett adatok, információk és vallomások alapján megállapították, hogy a három férfi jellemzően az éjszakai órákban, lakótelepi vagy külterületi parkolókban leállított gépkocsikat szemelt ki. A három elkövető két kerékpárral közlekedett a helyszínek között és a náluk lévő kézi szerszámokkal összesen hat gépkocsi katalizátorát tulajdonították el, vagy kísérelték meg eltulajdonítani - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az elkövetőket a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Mindhárom férfival szemben – őrizetbe vételük mellett – dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !