Három férfi közel hatvanmillió forint értékű mobiltelefont csalt ki az egyik mobilszolgáltatótól

A Dunakeszi Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik több év alatt közel hatvanmillió forint értékű mobiltelefont csaltak ki az egyik mobilszolgáltatótól.  

A vádirat szerint az egyik dunakeszi illetőségű vádlott 2014 és 2019 között, több mint száz darab mobilkészüléket rendelt az egyik szolgáltató webshopjából. Minden esetben részletre vásárolt, és vagy egyáltalán nem, vagy csak minimális kezdőösszeget kellett befizetnie. A közel tizenötmillió forint összértékű készülékek vonatkozásában mindössze hárommillió forintot fizetett meg. Az így megszerzett telefonokat pedig eladta.

A nagyszámú ügyletet úgy tudta megvalósítani, hogy személyes adataiban mindig beiktatott egy-egy kis elírást, így a szerződők egyezősége sokáig nem tűnt fel a szolgáltatónak.

Az elkövető egy bérleti ügylet kapcsán megszerezte két másik személy személyes adatait is. Azokat felhasználva további, több mint ötven darab, közel tizenkétmillió forint összértékű készülékhez jutott a korábbiakhoz hasonló módon, miközben csak másfélmillió forintot fizetett be részletekben.

A férfi a módszerét két további ismerősével is megosztotta. Ők a segítségével és útmutatásai alapján további, közel harmincmillió forint összértékben jutottak mobilkészülékekhez miközben csak kevesebb, mint hatmillió forintnyi részletet teljesítettek, mielőtt a fizetést beszüntették volna.

A Dunakeszi Járási Ügyészség az ügyben az elkövetők ellen folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !