Tömegverekedés tört ki egy abonyi bevásárló áruház parkolójában

A köztük lévő vitát akarta erőszakkal rendezni az a két társaság, amelynek tagjai ellen a napokban fejezték be a ceglédi rendőrök az eljárást. Baseball ütő, vascső, puszta kéz – kinek mije volt. Az utcai tömegverekedést a rendőrök számolták fel - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy verekedés kellős közepébe csöppentek a ceglédi rendőrök egy abonyi bevásárló áruház parkolójában. Két társaság esett egymásnak, egy tucat férfi kölcsönösen és folyamatosan bántalmazta „ellenfeleit”, hol baseball ütővel a kezükben, hol vascsővel mérték az ütéseket, de a kézi tusát is előszeretettel alkalmazták. A rendőrök megtörték a verekedést, és pillanatok alatt végett vetettek az utcai csetepaténak. A vége: elfogások és előállítások.

A fényes nappal kialakult utcai bunyóban elsősorban a rendőrök gyors beavatkozásának köszönhetően, súlyosabban senki nem sérült meg, négyen szenvedtek könnyű sérülést.

Mindkét társaság tagjait csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsították meg. Egy férfi tett panaszt a gyanúsítás ellen, nyolcan a terhükre rótt bűncselekményt beismerték, egyikük részben, hárman tagadtak.  Többen egy fenyegető üzenettel magyarázták a viszály kialakulását, de a két társaság tagjai a másik félt jelölték meg a kirobbanó feszültség forrásaként.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az öt tápiógyörgyei, valamint a hét abonyi férfi ellen 1 rendbeli csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !