Nem létező csőtöréssel csalt ki pénzt idős emberektől

Egy férfi nem létező csőtöréssel csalt ki pénzt idős emberektől, a XI. kerületi rendőrök most fejezték be a nyomozást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága csalás bűntett miatt indított eljárást, mivel feljelentés érkezett arról, hogy egy férfi egy idős asszonyt megállított az utcán, akiknek előadta, hogy lakásában csőtörés volt.

A rendelkezésre álló adatok szerint a csaló először egy újbudai buszmegállóban lépett egy nőhöz, akinek azt hazudta, hogy az asszony lakásában folyik a víz, ezért az alatta lakót áztatja; segítségét felajánlotta a gyors szereléshez.

Mivel nem volt a sértettnél pénz, egy bankautomatából levett ötvenezer forintot és odaadta a férfinak. A csaló az átvett pénz után azt mondta az idős asszonynak, hogy menjen haza és a szereléshez szükséges alkatrészeket ő megvásárolja és követni fogja.

A nő hazament, ahol kiderült, hogy átverték, hiszen nem volt semmilyen csőtörés. A férfi ellen feljelentést tett. Az eljárás során kiderült, hogy a férfi még két esetben csalt ki pénzt hasonlóan ​idősektől.

A BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság  nyomozói  azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 58 éves P. Lászlót, akit kihallgattak háromrendbeli csalás elkövetésének gyanúja miatt. A férfi beismerte a csalásokat.

A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait a napokban átadták az Ügyészség részére.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !