Milliókat érő megtévesztés Szabolcsban

A szabolcsi nyomozók őrizetében a gyanúsítottak.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján jelentős kárt okozó csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást H. J. 41 éves máriapócsi és L. R. 32 éves dombrádi lakosok ellen.

H. J. 2021. nyarán felkereste építőipari tevékenységet folytató barátját azzal a kéréssel, hogy segítsen ismerősének, L.R.-nek újonnan indított vállalkozását eredményessé tenni. H. J.-nek sikerült meggyőznie barátját, L. R.-t pártfogásába vette. L. R. hónapokon át kért és kapott különböző jogcímen milliós összegeket pártfogójától, amelyeket állítása szerint az általa folytatott építőipari tevékenységbe fektette. Az ígért visszafizetést és plusz részesedést az elvégzett munkák kifizetéséhez kötötte, de egyetlen alkalommal sem teljesített.

A nyomozás adatai szerint H. J. és L. R. jogtalan haszonszerzési célból szándékosan tévesztették meg ismerősüket a valótlan üzleti befektetés ígéretével. Visszafizetési szándékuk egyáltalán nem volt, kizárólag arra törekedtek, hogy minél több pénzt szerezzenek tőle. Az átvett különböző pénzösszegekből mindketten részesültek, és saját megélhetésükre fordították.

A szabolcsi nyomozók H. J.-t az M3-as autópálya mátészalkai lehajtójánál fogták el 2022. június 30-án, és az általa vezetett személygépkocsiból hétmillió forintot foglaltak le, amely összeg szintén a tévedésbe ejtett baráttól származott. Társát L. R.-t elfogatóparancs alapján, Nyíregyházán fogták el a rendőrök 2022. július 5-én.

A rendőrség mindkét gyanúsítottat kihallgatása után őrizetbe vette, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A lakóhelyeiken kutatást tartottak, és a bizonyítási eszközök mellett vagyonvisszaszerzés keretében lefoglaltak közel tízmillió forint összegű készpénzt, egy Audi A6 típusú személygépkocsit, ékszereket, és karórát.

A büntetőeljárás jelenlegi adatai szerint az okozott kár összege meghaladhatja akár a százmillió forintot is.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !