Annyira berúgott, hogy nem tudott hazamenni, elaludt egy padon, mire felébredt, valaki kizsebelte

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói elfogtak egy 24 éves férfit, aki a megyeszékhely központjában, a térfigyelő kamerák „szeme előtt” zsebelte ki áldozatát - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Négy nappal később tett csupán feljelentést az az 52 éves kecskeméti lakos, akit 2022. július 21-én este alvás közben kifosztottak. A férfi egy barátjával ment el italozni péntek este, ám az elfogyasztott alkohol hatására már nem tudott hazamenni. Úgy gondolta, az utcán piheni ki a fáradalmait, ezért leült egy, a városközpontban lévő padra és elaludt. Mire felébredt, egy ismeretlen kizsebelte. Elvette a telefonját, az iratait és a bankkártyáját.

A nyomozók – sajnos már nem forrónyomon – átfésülték a környéket, majd sorra megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, és szerencsével jártak. Az egyik felvétel igazolta a sértett gyanúját; a berendezés rögzítette, amint elveszik az értékeit. A rendőrök az összegyűjtött bizonyítékok alapján rövidesen beazonosították és – 2022. július 25-én kora délután – elfogták azt a 24 éves helybélit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható.

A bűnelkövetőt kihallgatását követően őrizetbe vették. A bűnügyi osztály munkatársai előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására, aki egyébként büntetett előéletű.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !