A kiskaput leemelve visszatért a volt barátnő

Erőszakkal, éjjel elkövetett magánlaksértés és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, akit párkapcsolatuk megszakadását követően a sértett kitiltott a házából, ő azonban a kerítésen átmászva, máskor a kaput leemelve a tiltás ellenére visszament hozzá. A férfinak végül rendőri segítséget kellett kérnie a nő eltávolításához, aki ráadásul dühében a befőtteket is összetörte.

A vádirat szerint a nő – az ügy vádlottja - és a sértett között korábban bizalmas viszony alakult ki, melynek során a nő rendszeresen az egyedülálló férfi házában tartózkodott. 2021 szeptemberében azonban a viszonyuk megromlott és a férfi a barátnőt a házból is kitiltotta, mivel többször agresszívan viselkedett vele, ingóságait szándékosan összetörte, továbbá kiabált és dulakodott is a férfival, amikor ő nem tett eleget a kéréseinek.

A nő – tudva arról, hogy az ingatlanba nem mehet be – 2021. szeptember 29-én éjjel a zárt kerítésen bemászva bement az udvarra, ahol különböző okokra hivatkozva be akart jutni a lakóházba. Hiába utasította vissza a férfi és helyezte kilátásba a rendőrség értesítését, a nő a tiltás ellenére a bejárati ajtó üveghiányos nyílásán át bemászott az épületbe. Végül a nő csak a kiérkező rendőrjárőr felszólítására hagyta el az ingatlant.

Alig néhány nap múlva, hajnalban ismét megjelent a nő a férfi házánál. Ekkor a zárt bejárati kaput leemelve jutott be az udvarra, majd ismét a törött ablakú bejárati ajtón keresztül bement a férfihoz, aki azonnal távozásra szólította fel. Az ismételt kiutasítás miatt érzett dühében a nő ekkor összetörte a férfi befőttjeit, majd dulakodni kezdett vele, ennek során az arcán és a karján is véresre karmolta. A férfinak ismét a kiskunhalasi rendőrök segítségét kellett kérnie a nő eltávolításához.

Az ügyészség az erőszakkal, éjjel elkövetett magánlaksértés bűntette, valamint könnyű testi sértés vétsége miatt benyújtott vádiratában büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban kezdeményezte a nő felelősségre vonását. A Kiskunhalasi Járásbíróság a tárgyalás mellőzésével meghozott döntésében a vádlott bűnösségét mindkét bűncselekményben megállapította és ezért őt 1 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !