Menekülés közben az autójával elsodort egy rendőrt egy díler

A rendőrök 2020 novemberében, Fejér megyében fogták el azt a dílert, aki menekülés közben az autójával elsodort egy rendőrt. A magyar férfi az autójában talált 6 kilogramm marihuánát egy szerb férfitől szerezte, akire a nyomozók szintén lecsaptak.

A vádirat szerint egy 58 éves szerb és 41 éves magyar férfi 2020. év második felétől kezdve, kábítószer kereskedelmével foglalkozott Budapesten. A magyar férfi viszonteladó volt, aki a szerb dílertől szerezte be a drogot. A szerb férfi az elfogásukat megelőzően, továbbértékesítés céljából, mintegy 38 kilogramm marihuánát szerzett meg, amit egy társasházi lakásban, és a tárolóban tartott.

A magyar férfi 6 kilogramm marihuánát rendelt a szerb dílertől, aki a kábítószert 2020. november 18-án, a társasház mélygarázsában adta át. A magyar díler a kábítószert a gépkocsi csomagtartójába tette, majd Velencére ment. A nyomozók egy dohánybolt parkolójában felszólították, hogy szálljon ki. A férfi a rendőrök felszólítása ellenére gázt adott, és az egyik rendőrt elsodorva elhajtott a helyszínről. A rendőrök a menekülő dílert Lovasberény közelében fogták el.

A magyar férfi a marihuánán kívül amfetaminnal, kokainnal és más kábítószerekkel is kereskedett. A kábítószereket egy várpalotai garázsban, valamint egy gárdonyi ingatlanban tárolta. Itt a rendőrök mintegy 5,5 kilogramm marihuánát, több mint 4500 darab MDMA tartalmú tablettát, csaknem 6 kilogramm amfetamint, továbbá kokaint és GBL tartalmú folyadékot is találtak, amiket lefoglaltak. A vádlott a várpalotai garázsban egy házilag átalakított puskát is tartott, amelynek tartására nem rendelkezett engedéllyel.

A szerb férfi 2020. november 18-án egy másik vevőjének mintegy 2 kilogramm marihuánát akart átadni, azonban a Páva utca és Mester utca kereszteződésében a nyomozók elfogták. A férfi IX. kerületi lakásában és az ahhoz tartozó tárolóban további 30 kilogramm marihuánát találtak a rendőrök.

A Fővárosi Főügyészség a két dílert jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, a magyar férfit pedig emellett lőfegyverrel visszaélés bűntettével is vádolja. Velük szemben fegyházbüntetés, a magyar férfival szemben pénzbüntetés kiszabását is indítványozta a vádiratban. A főügyészség a szerb férfi vonatkozásában Magyarország területéről történő végleges hatályú kiutasításra is indítványt tett. A vádlottaktól lefoglalt nagy összegű készpénz és más vagyontárgy tekintetében a főügyészség vagyonelkobzást indítványozott.

A magyar dílerrel szemben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt külön eljárást folytat.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !