Ittasan vezetett az italboltba, hogy tovább igyon, majd a rendőrök elől menekülve egy fának ütközött

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki ittasan vezetett, és a rendőrök elől menekülve egy fának ütközött.

A vádirat szerint a vádlott egy ismerősénél italozott egy Szeged környéki tanyán. Este 9 óra körül az alkohol elfogyott, ezért a vádlott kihasználta azt, hogy a tulajdonos elaludt. A férfi három utasával a közeli italboltba vezetett a vendéglátó engedélye nélkül beindított autóval. Az italboltban amellett, hogy alkoholt vásároltak, szeszes italt is fogyasztottak. Röviddel azután, hogy visszaindultak a tanyára, a rendőrök igazoltatni akarták a vádlottat. A férfi a hang- és fényjelzés ellenére nem állt meg, hanem továbbhajtott. A vádlott menekülésének az vetett véget, hogy kis idő múlva az útról lesodródva egy fának ütközött. A férfi a hátsó ajtón kiszállva a helyszínről gyalogosan távozott annak ellenére, hogy látta amint az egyik utasa a baleset következtében vérző sérüléseket szenvedett el. Az utas sérülései 8 napon belül gyógyultak. A vádlott egyébként vezetői engedéllyel nem rendelkezett

A járási ügyészség a vádlottat ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével, jármű önkényes elvétele, valamint minősített segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja.

A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni. Az ügyészség mértékes indítványában 2 év börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen a bűnösségét beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !