Évekig kényszerített prostitúcióra lányokat egy dunaújvárosi család

A négyfős elkövetői kör évekig kényszerített prostitúcióra lányokat, akiktől elvették a bevételt.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozást folytat több ember sérelmére rendszeres előnyszerzés céljából szexuális cselekmény végzésére történő rábírással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett megalapozott gyanúja miatt T. Attila és társai ellen - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

A nyomozás adatai szerint a dunaújvárosi férfi 2019-ben internetes közösségi oldalon megismerkedett egy somogy megyei nővel, akit rávett arra, hogy Dunaújvárosba hozzá költözzön, és prostitúciós tevékenységet végezzen a lakásán. Az áldozat 2020 júniusában elmenekült kizsákmányolójától, ezért az elkövető még ebben a hónapban rávett egy rossz anyagi körülmények között élő, kiszolgáltatott helyzetű Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élő nőt, hogy hozzá költözzön, és rendszeres haszonszerzés céljából prostituáltként dolgozzon.

A sértetteknek az így megszerzett illegális jövedelmet a férfinak, vagy a bűncselekmény elkövetésében segédkező édesanyjának, vagy a férfi két testvérének kellett adniuk, amit az elkövetői kör saját kiadásaira fordított.

T. Attila és bűnsegédként vele együttműködő családtagjainak elfogására a dunaújvárosi rendőrök a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóival és a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival együtt 2022. június 15-én akciót szerveztek. A nyomozók az ingatlanban tartott kutatás során a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható valamennyi bizonyítási eszközt lefoglalták, továbbá a bűncselekmény elkövetéséből származó vagyon elvonása érdekében a vagyonvisszaszerzés keretében a gyanúsítottaktól több millió forint értékű gépkocsit és egyéb vagyontárgyakat foglaltak le.

A rendőrök a férfit, édesanyját és két testvérét a rendőrségre előállították és kihallgatták. T. Attilát és anyját őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság 2022. június 17-én elrendelt. A két testvér szabadlábon védekezhet.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !