Dohánybolti eladóra támadt egy férfi Mezőpeterden, kis híján megölte a nőt

Előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék pénteken azt a vádlottat, aki tégladarabokkal teli hátizsákkal támadott meg egy dohánybolti eladót Mezőpeterden - tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t pénteken.

Dobó Dénes közlése szerint a férfi leghamarabb 25 év múlva szabadulhat feltételesen.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott röviddel a bűncselekmény elkövetése előtt Németországból költözött haza Magyarországra. Szülei házában élt, állandó munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, italozó életmódot folytatott. 2020 márciusában elhatározta el, hogy pénzt és más vagyontárgyakat fog szerezni.

Egy plüss gyermekhátizsákba tett három tégladarabbal kerékpározott el Mezőpeterdre, ahol egy dohányboltot nézett ki magának. Hasonlóképpen akart bűncselekményt elkövetni, mint korábban tette azt Németországban, ahol a cselekménye a sértett halálát okozta.

A férfi tudta, hogy a járványhelyzet miatt a dohányboltban csak egy vásárló tartózkodhat. Az eladótól cigarettát kért, amikor a sértett megfordult, hogy a polcról levegye a dohányárut, a férfi a tégladarabokkal teli hátizsákkal egyszer erőteljesen megütötte a nő fejét. Az eladó a földre esett, ezután a férfi a hátizsákkal még több alkalommal fejbevágta a földön fekvő nőt.

Az eladó nem vesztette el az eszméletét, folyamatosan próbált védekezni, ezért a férfi a hátizsákot hátrahagyva pénz és cigaretta nélkül kiszaladt az üzletből és elmenekült.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott bűntett előéletű, többszörös visszaeső, továbbá a cselekményét több büntetőeljárás hatálya alatt követte el. A törvényszék ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, amely kísérleti szakban maradt, valamint azt, hogy a vádlott az igazságügyi szakértői vélemény szerint kevert személyiségzavaros.

A Debreceni Törvényszék ítélete nem jogerős, az ügyészség három nap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére, míg a vádlott és védője fellebbeztek a döntés ellen. Jelenleg a férfi több ügy miatt jogerős szabadságvesztés büntetését tölti. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik - közölte a törvényszéki szóvivő.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !