Bűnösnek találták a Magyar Nemzeti Arcvonalat érintő ügy vádlottjait

Első fokon elmarasztalta a bíróság a Magyar Nemzeti Arcvonal elnevezésű szervezetet érintő ügy nyolc vádlottját. Hárman végrehajtandó szabadságvesztést, négyen felfüggesztett börtönbüntetést, egyikük pedig pénzbüntetést kapott - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-t.

A vádhatóság felidézte: a rendőrök 2016 őszén, "a szélsőséges politikai nézeteket valló szervezetet érintő szervezett akciók és házkutatások során lőfegyvereket, lőszert és robbanóanyagot is találtak". A Fővárosi Főügyészség az ügyben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságra nyújtott be vádiratot nyolc ember ellen.

A vádirat szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyén lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, nyolcadik társuk pedig engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre.

A rendőrség a Terrorelhárítási Központ közreműködésével 2016 őszén Jászberényben, Galgagután és Bőnyben tartott házkutatást. Több mint harminc lőfegyvert, több ezer lőszert, lőfegyverdarabot, valamint az egyik vádlottnál csaknem egykilónyi robbanóanyagot találtak és foglaltak le.

A vádirat szerint a vádlottak közül ketten népcsoportok elleni aktív gyűlölet keltésére alkalmas írások publikálásában működtek közre. "A szélsőséges politikai nézeteket valló Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet a hozzá köthető internetes oldalakon 2015-ben és 2016-ban több, migráns- és zsidóellenes cikket tett közzé, amiben az említett két vádlott közreműködött" - írta az ügyészség. Hozzátették: a nagy nyilvánosság előtt közzétett írások alkalmasak voltak arra, hogy az írások olvasókban gyűlölet keltsenek.

A bíróság elsőfokú ítéletében hét vádlottat lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettében, közülük kettőt emellett robbanóanyaggal, illetve robbantószerrel visszaélés bűntettében mondott ki bűnösnek. A gyűlöletkeltő írások közzétételében közreműködő két vádlottat - egyiküket lőszerrel visszaélés mellett - közösség elleni uszítás bűntettében is bűnösnek találta a bíróság. Ez alapján három vádlottat végrehajtandó, négy vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre, nyolcadik társukat pedig pénzbüntetésre ítélték.

Az MTI érdeklődésére a Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a három letöltendő börtönbüntetésre ítélt vádlott mindegyikét 2 év 6 hónap szabadságvesztéssel sújtották. Egy vádlott 7 hónap, kettő 1-1 év, egyik vádlottársuk 1 év 3 hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott. A nyolcadik vádlottra 360 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki.

A főügyészség a büntetések súlyosításért fellebbezett.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !