Addig verte az édesapját egy szabolcsi férfi, hogy az végül öngyilkos lett

A Nyíregyházi Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 30 éves vádlottat, aki 2019. év májusában életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazta az édesapját. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a férfi büntetésének jelentős súlyosítását indítványozta. 

A férfi és az apja egy szabolcsi kisvárosban, közös háztartásban éltek. A fiatalember ittasan gyakran rosszallóan felemlegette, hogy az édesanyja halála után szerzett törvényes örökrészéről apja javára lemondott. 2019. év májusában puszta kézzel bántalmazta az apját, aki az arcán sérülést szenvedett. Mivel a fia bocsánatot kért tőle, a feszültség rövid időre enyhült. Mindössze 5 nap telt el, amikor ittas állapotban az örökség miatt ismét összeszólalkoztak, ami erőszakba torkollott. A férfi kézzel, majd egy fadarabbal a fején, az arcán és végtagjain ütlegelte apját. Amikor az idős férfi a földre került, kitartóan folytatta a bántalmazást, amellyel bordatöréseket és súlyos belső sérüléseket okozott neki. Ezután rövid időre magára hagyta, ekkor a sértett önkezével véget vetett életének - közölte a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség.

A bordatörések, valamint a súlyos belső sérülések életveszélyes állapotot idéztek elő.

A vádlott és védője enyhébb minősítésért, enyhítésért, az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ítélőtáblához intézett átiratában rámutatott: a büntetett előéletű vádlott az életkora és ittassága miatt egyaránt csekélyebb védekezési képességű édesapját bántalmazta különösen brutális módon. Noha a halálát nem ő okozta, az életveszélyes sérülések olyan súlyosak voltak, amelyekkel a törvényszék által kiszabott börtönbüntetésnél súlyosabb szabadságvesztés lehet csak arányos. A családon belüli erőszak semmilyen okból nem méltányolható, az erőszakoskodó férfi büntetett előélete, a cselekmény jellege és módja miatt tettarányos, súlyosabb büntetés kiszabásának van helye.

Az ügyészi és védelmi fellebbezéseket a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla bírálja el.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !