Tizenegy autó rendszámát törte le és dobálta szét egy céltalanul, Gyömrőn bolyongó férfi az elmúlt időszakban. Azonosították és elfogták a gyömrői rendőrök.
Az első bejelentés még 2022 márciusában érkezett a rendőrségre. Gyömrőn egy úttest szélén parkoló autó első és hátsó rendszámtábláját feszítette le ismeretlen, a tulajdonos a közelben darabjaira törve talált rá. Pár hét leforgása alatt a településről sorra érkeztek a hasonló tartalmú bejelentések, összesen 11.
A gyömrői rendőrök széleskörű adatgyűjtést végeztek, minden lehetséges módon kutattak az elkövető után, aminek meg is lett az eredménye, azonosítottak egy 51 éves helyi férfit. R. Tibor 2022. május 6-án a kihallgató helyiségben találta magát. Tettét egytől egyig vállalta, elmondása szerint semmi célja nem volt a táblákkal, séta közben leszedte, majd mindet összetörte és szétdobálta ahol éppen jónak látta.
A Monori Rendőrkapitányság Gyömrői Rendőrőrse a férfivel szemben több rendbeli egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt folytatja le a további eljárást.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !