Krónikus beteg férfit élesztettek újra a fővárosi rendőrök

A  Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjá​nak ügyeletére 2022. május 21-én 12 óra 19 perckor érkezett bejelentés egy orvostól, hogy az egyik súlyos betege nem jelent meg a rendszeres kezelésén.

A tevékenység-irányítási központ ügyeletese, Balogh Konstantina zászlós az eset körülményeinek tisztázása érdekében felvette a kapcsolatot a bejelentővel, majd a BRFK XIX. Kerületi Rendőrkapitányság állományában szolgáló Farkas Zoltán János főtörzsőrmestert és Kárpáti László zászlóst a beteg férfi kispesti lakásához küldte.

A páros a lakás bejárati ajtaját nyitva, az előtte lévő rácsot azonban zárva találta. Mivel a késedelem további veszéllyel járt volna, a bejárati ajtón keresztül a fogasra akasztott kulcscsomót a lépcsőházban talált felmosónyéllel leakasztották, majd azzal kinyitották a rácsot. A lakást átvizsgálva 12 óra 49 perckor egy ágyon fekve, eszméletlenül találták meg a segítségre szoruló beteget. A rendőrök ekkor értesítették a mentőket, ám a férfi légzése leállt és a pulzusa is megszűnt, ezért azonnal megkezdték az újraélesztést.

Az elsősegélynyújtás sikeres volt, így a kiérkező mentőknek a rendőrök stabil állapotban adták át a férfit, akit kórházba vittek.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !