Egy kiöntött bili miatt tört ki verekedés

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy 50 éves férfi ellen, aki látván a fia és egy férfi verekedését, közbelépett és a férfit több alkalommal fejen, illetve testszerte megütötte.

A vádirat szerint 2021 április második felében, az éjszakai órákban, a sajószentpéteri lakása ablakából egy férfi biliből vizeletet öntött ki az épület bejárata előtti részre. A szél miatt a leömlő vizelet ráment az éppen ott közlekedő fiatalkorú férfira, aki ezen rendkívül felháborodott.

A vizeletet kiöntő férfi többször bocsánatot kért a cselekménye miatt, azonban a fiatalkorú férfi ezt nem fogadta el, hanem bement a szomszédos lakásába, onnan kihozott egy teleszkópos fém botot, és azzal fejen ütötte a sértettet. A férfi védekezett, megragadta támadója kezét és elvette tőle az eszközt, majd pedig amikor az elszaladt, utána indult. Mindezt látta a fiatalkorú férfi apja, aki több alkalommal fejen ütötte a sértettet, továbbá testszerte is ütlegelte. Ezen bántalmazáshoz csatlakozott a fia is. A sértett védekezett és megpróbált visszaütni. Szorult helyzetéből az élettárásának a testvére mentette ki, aki a vádlottat és a fiát is ellökdöste a sértettől, őt pedig bevitte a lakásába.

A bántalmazás következtében a sértett 8 napon belüli gyógytartamú koponya zúzódást, illetőleg hámsérüléseket és véraláfutásokat szenvedett el, könnyű testi sértés miatt magánindítványt nem terjesztett elő. A fiatalkorú férfival szemben az ügyészség feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott, míg a büntetett előéletű vádlottal szemben elzárás büntetés kiszabását indítványozta.

Fotó: Illusztráció

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !