Bombával fenyegetett a 14 éves fiú Nyíregyházán

900 gépkocsit vizsgáltak át a rendőrök egy nagyáruház parkolójában, de szerencsére nem találtak bombát.

A köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt soron kívül állítja bíróság elé a Nyíregyházi Járási Ügyészség a 14 éves fiút. A fiatal 2022. március hó 2. napján, délben, azzal hívta fel mobiltelefonról a 112-es segélyhívó központot, hogy az egyik nagy nyíregyházi áruház parkolójában a gépkocsija alatt időzített bomba van.

A nagy erőkkel kivonuló rendőrök, katasztrófavédők és mentők lezárták az áruház parkolóját és egyenként vizsgálták át az onnan távozó személygépkocsikat, illetve az ott lezártan parkolókat is, így összesen 900 jármű ellenőrzése történt meg. Mindez több mint három órát vett igénybe, nem kis kellemetlenséget okozva az áruház vásárlóinak és dolgozóinak.

A rendőrség ugyanezen a napon, 17 óra 40 perckor már el is fogta az egyik közeli településen élő fiút, aki azonnal beismerte, hogy tőle származik a hamis bombafenyegetés, magyarázatként pedig annyit mondott, hogy csupán viccnek szánta a dolgot.

Ezért a bűncselekményért a törvény szerint 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Jelen ügyben a vádlott felfüggesztett fogházbüntetésre számíthat.

Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !