A rokonok ütötték-verték azt a fértit, aki elsodort egy szabálytalanul bicikliző kisfiút Debrecenben

A sértett egy szabálytalanul közlekedő kisfiút sodort el. A rokonok a helyszínen akartak elégtételt venni - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy férfi tett bejelentést a 112-es segélyhívóra arról, hogy elsodort egy bicikliző kisfiút Debrecen, Futó utcában. A hívást követően azonnal a gyermek segítségére sietett, azonban pár perc múlva megjelent a fiatal családja is helyszínen. A rokonokban, ahogy tudatosultak a történtek, nekiestek a gépkocsi vezetőjének. Nem érdekelte őket, hogy a kisfiú kanyarodott ki a kerékpárjával a szabályosan közlekedő autó elé. Ütötték-verték a férfit, aki végül kénytelen volt bezárkózni az autójába azért, hogy ne bántalmazzák tovább. A fékevesztett család ekkor a gépkocsin kezdte levezetni a dühét, kövekkel dobálták és az egyik visszapillantóját is letörték.

Csak a rendőrök és a mentősök megérkezésekor csillapodtak a kedélyek. A kisfiú és a jármű vezetője is könnyű sérüléseket szenvedtek. Az egyenruhások a rokonok közül két férfit, és egy nőt előállítottak a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket, majd előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett garázdaság bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a helyi lakosokkal szemben.

Fotó: police.hu

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !