Videón a kecskeméti tömegverekedés

A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített garázdaság bűntette miatt vádat emelt egy tömegverekedés tizenkét résztvevője ellen, akik Kecskemét főterén két társaságba tömörülve kölcsönösen ütötték és rúgták egymást. A verekedés során kés és pezsgősüveg is előkerült.

A vádirat szerint az egyik ittas társaság - öt férfi és két nő -  három tagja szóváltásba keveredett egy másik ittas társasággal, ami öt férfiből állt. A szóváltás után a vádlottak között tömegverekedés tört ki, amibe a nagyobb társaság többi tagja is „beszállt”.

A két társaság tagjai mintegy 20 percen át kölcsönösen ütötték és rúgták egymást, amelyet a főtéren lévő térfigyelő kamerák is rögzítettek. A nagyobb létszámú társaság két tagjánál kés is volt, amivel megfenyegették a másik csoport tagjait. Az egyik késes garázda a másik társaság egyik tagját egyszer meg is szúrta a késsel a csípőjénél.

A tömegverekedés során egy pezsgősüveg is előkerült: a nagyobb társaság egy férfi tagja az üveggel fejen ütötte az ellenfél csoport két tagját. A második ütésnél a pezsgősüveg szét is tört a bántalmazott férfi fején.

A tömegverekedésnek a kiérkező rendőrök vetettek véget. A csípőn szúrt vádlott, valamint az a férfi, akinek a fején széttört a pezsgősüveg, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Könnyű testi sértés miatt nem kérték a bántalmazóik megbüntetését.

A vádlottak közül hárman letartóztatásban vannak, a többiek szabadlábon védekeznek. A járási ügyészség a nagyobb társaság tagjait csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével, míg a másik társaság tagjait csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádolja. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !