Összeütközött egy szabályosan közlekedő autóval, majd megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről

A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Az egyelőre ismeretlen sofőr az általa vezetett, ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetően piros színű, Peugeot típusú személygépkocsival közlekedett Vácott, a Dr. Csányi László körúton, amikor a Rádi útra, balra nagy ívben kanyarodása közben összeütközött egy szabályosan közlekedő autóval, majd megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A szabályosan haladó kocsi sofőrje a baleset elkerülése érdekében balra kormányzott, eközben egy kanyarodásra várakozó autónak csapódott - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A baleset következtében ketten megsérültek.

A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki a balesetet látta, az okozó gépkocsival, illetve annak sofőrjével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !