Megvesztegették a háziorvost a hamis koronavírus-igazolásokért, majd felháborodtak, amikor megfertőződtek

Minősített zsarolás, minősített vesztegetés és minősített vesztegetés elfogadása miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség négy ember ellen: három ember megzsarolt egy háziorvost, aki hamis koronavírus antigén teszteredményeket állított ki számukra - közölte a főügyészség szerdán az MTI-vel.

A vádirat szerint tavaly májusban egy férfi tizenegy ember negatív koronavírus antigén teszteredmény kiállítást kérte a háziorvostól, tesztelés nélkül. Az orvos kiállította a dokumentumokat, amelyekért fejenként ötezer forintot kért.

A megrendelő azonban nem fizette ki az összeget, arra hivatkozott, hogy akkor fogja átadni a pénzt, ha azt ő is megkapja az érintett emberek ausztriai munkáltatójától.

Három nappal később a férfi az élettársának szülei társaságában felkereste a háziorvost, mert felháborodott azon, hogy többen is koronavírussal fertőződtek meg azok közül, akik megkapták a negatív teszteredményt.

A találkozó során a három ember vállalta, hogy személyenként ötszázezer forintért "lecsillapítják" a koronavírusos embereket, azonban, ha nem kapják meg a pénzt, feljelentik az orvost.

Az orvos ötszázezer forintot és további tízezer forint benzinköltséget átadott a követelőknek, a maradék összeg átadását másnapra ígérte.

A fennmaradó pénz átadása helyett azonban az orvos - a felesége javaslatára - értesítette a rendőrséget.

A háziorvos szabadlábon védekezik, a többi elkövető letartóztatásban van.

Fotó: Illusztráció

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !