Babakocsival vitte a lopott műszaki cikkeket egy 31 éves férfi

A kisbéri nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a helyi lakost, és a napokban befejezték az ügy vizsgálatát - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gyanú szerint a 31 éves férfi még tavaly szeptemberben egy lakóházba bejutott. Nem hívott vendégként érkezett oda, az egyik ablakszárnyat leemelte, majd a mögötte lévő ablaküveget betörte. A lakásból egy televíziót, három telefont és egy órát vitt el a tettes. A zsákmány elszállítását egy babakocsival oldotta meg. 

A feljelentést követően a kisbéri rendőrök azonosították az elkövetőt, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak. 

A rendőrök egy telefon kivételével az összes lopott dolgot megtalálták és visszaadták a sértettnek. A helyi lakos ellen lopás elkövetése miatt indult büntetőeljárás, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. 

A Kisbéri Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte a Komáromi Járási Ügyészségnek.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !