Ugrás a fő tartalomra

Várandós barátnőjét bántalmazta a 23 éves herendi férfi

A férfi a várandós barátnőjét az akarata ellenére autóval több Veszprém megyei településen keresztül hurcolta magával, és ennek során bántalmazta is.

A vádirat szerint a 23 éves herendi férfi és a közös gyermeküket váró barátnője 2021. június elején összevesztek, melyet követően a fiatal nő közölte, hogy elmegy egy közeli faluban lakó barátnőjéhez és nála alszik.

A férfi másnap megjelent a barátnő lakásánál, ahol az autójába csalta és ott rögtön bántalmazta a sértettet. A nő megpróbált kiszállni a járműből, de a férfi visszarántotta, majd a kérése ellenére a szomszédos faluba indult vele. A sértett itt ki tudott szállni a gépkocsiból és próbált elmenekülni, ám a férfi utolérte és a hajánál fogva rángatta, bántalmazta, végül továbbvitte egy, a Bakonyalján fekvő faluba, ahol a mezőn kiszállva folytatta a sértett verését. A férfi még két másik településen is megállt a várandós nővel, aki hiába próbált menekülni, az elkövető az akarata ellenére a kocsiba kényszerítette. A vádlott végül a bakonyi faluban élő testvéréhez vitte a sértettet, aki a bántalmazás következtében könnyebb sérüléseket szenvedett, ám a bántalmazás módjára és az állapotára figyelemmel a súlyosabb sérülés veszélye is fennállt - olvasható a Veszprém Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Az ügyészség a vádiratában a férfival szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak, s mivel a cselekményt egy korábban kiszabott, felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, ennek utólagos végrehajtását is indítványozta.

Fotó: Illusztráció

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Halálra késelte munkatársát egy férfi Veszprémben

Késsel szúrta meg munkatársát egy férfi Veszprémben. Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. május 22-én 6 óra 10 perckor, hogy egy veszprémi cég öltözőjében egy nőt több késszúrással megsebesítettek. A helyszínre érkező mentők a sérült életét már nem tudták megmenteni. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 25 éves férfit a munkahelyétől nem messze, egy helyi buszmegállóban elfogták a rendőrök, majd a rendőrségre előállították. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. A helyszíni szemle és a nyomozási cselekmények jelenleg is folyamatban vannak. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Halálos baleset az M5-ösön - Egy 19 éves fiatal vesztette életét

Három jármű összeütközött az M5-ös autópályán Inárcs térségében péntek este, a balesetben egy ember meghalt  - közölte a rendőrség. A police.hu tájékoztatása szerint  a 36-os kilométerszelvényénél egy román honosságú kamion egyelőre ismeretlen okból megállt, ekkor hátulról nekiütközött egy kisteherautó, majd az árokba sodródott. Mögötte egy személyautó érkezett, amelynek 19 éves sofőrje az ütközés elkerülése érdekében  balra rántotta a kormányt, és a szalagkorlátnak csapódott. A baleset következtében a személyautó 19 éves utasa a helyszínen meghalt, a jármű vezetőjét életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A kisteherautó 21 éves vezetője szintén kórházba került könnyű sérüléssel. A rendőrök az  útszakaszt lezárták, a Budapest felé közlekedőket a a 405-ös, valamint a 4606-os útra terelik. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Összeütközött egy lakóbusz és egy személyautó, a balesetben egy ember meghalt

Összeütközött egy lakóbusz és egy személyautó a Szanyt Rábacsanakkal összekötő úton vasárnap délelőtt, a balesetben egy ember meghalt - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. A tájékoztatás szerint a balesetnek egy súlyos sérültje is van. A helyszínelés idejére a rendőrök lezárták az utat. (MTI)/Fotó: Kisalföld.hu KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Halálos baleset történt Fegyverneknél

Motoros és személygépkocsi ütközött szerda reggel Fegyverneknél, a motoros a helyszínen meghalt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. Az adatok szerint a 4-es főúton Szolnok irányából Debrecen felé haladó gépkocsi a 34-es számú útra balra kanyarodva nem adott elsőbbséget a vele szemben közlekedő motorosnak és összeütköztek. A baleset helyszínelését a rendőrök félpályás útlezárás mellett végzik - tudatták. Fotó: MTI/Donka Ferenc KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Halálra gázolt a vonat egy 15 éves motorost

Halálra gázolt a vonat egy motorost Vámosgyörk és Hort között - közölte a Mávinform a honlapján. A motorost a Kassáról Budapestre tartó Hernád InterCity ütötte el egy vasúti átjáróban. A fénysorompó rendben működött - jegyezték meg. A baleset következtében a motort vezető 15 éves fiú a helyszínen életét vesztette - közölte a rendőrség. Fotó: police.hu KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !