Egymillió forintot lopott a dohányboltból egy 19 éves kiskunhalasi fiatal

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai nyomozást folytatnak egy 19 éves helyi fiatal ellen. A férfi a gyanú szerint alig két és fél hónap alatt legalább hét vagyon elleni bűncselekményt követett el. Néhány esetben társa is volt: egy 17 éves fiatalkorút hívott segítségül, aki szintén nem ismeretlen a kiskunhalasi nyomozók előtt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság..

A gyanúsítottak az esetek többségében dohányboltba, élelmiszerüzletekbe, benzinkutakhoz, trafikba törtek be. Ajtót rongáltak meg, kővel dobták be az ablakot vagy éppen a fotocellás ajtót, majd a vásárlótérből szeszes italt, dohányárut, váltópénzt tulajdonítottak el. Január 17-én hajnalban egy dohányboltból egymillió forintos zsákmánnyal távozott P. Roland, azonban nem sokáig örülhetett a rengeteg pénznek. Alig múlt dél, már kattant a bilincs a csuklóján. A nyomozók nem hagyták kihűlni a forrónyomot, és rövid időn belül kiderítették, ki követhette el a betörést.

P. Rolandot többrendbeli lopás gyanúja miatt őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Fiatalkorú társa jelenleg szabadlábon védekezhet. A rendőrök azt is vizsgálják, hogy a férfinek voltak-e további bűntársai, valamint további lopásokkal gyanúsítható-e.

Fotó: police.hu

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !