Több mint tízen sérültek meg egy balesetben Székesfehérvárnál

Több mint tízen megsérültek, amikor eddig ismeretlen okból három, munkásokat szállító autóbusz és egy személygépjármű összeütközött a 63-as főút 87-es kilométerszelvényében, Székesfehérvár közelében - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Sebestyén Mária elmondta, hogy nagyon súlyos sérültről nem tudnak.

Jelezte, hogy félpályás útlezárás mellett folyik a baleset helyszínelése.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !