Hamis védettségi igazolványok kiállításában működött közre két ápoló

Elfogott a rendőrség két egészségügyi dolgozót, akik valótlan tartalmú védettségi igazolványokat állítottak ki, illetve a megszerzésükben működtek közre - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu honlapon.

A közlemény szerint a két ápoló - egy 36 éves férfi és egy 45 éves nő huszonhét embertől alkalmanként 20 ezer és 40 ezer forint közötti összeget fogadott el, hogy a koronavírus elleni védőoltások beadásával kapcsolatos szabályokat megszegve, az érintetteket valótlanul úgy dokumentálja, mintha megkapták volna a védőoltásokat, így az érintettek jogosulatlanul jutottak védettségi igazolványhoz - írta az MTI.

A cselekményt hónapokon keresztül, üzletszerűen folytatták, a bűncselekmények elkövetéséből rendszeres jövedelemre tettek szert - írták.

Az eljárás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ismeretlen tettesek ellen. A felderítés után a rendőrség a 27 rendbeli vesztegetés, valamint 27 rendbeli közokirat-hamisítás elkövetésével gyanúsított két egészségügyi dolgozót őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatásukat. A rendőrök emellett a hónapok óta tartó nyomozásban további 22 embert, köztük egy vezető beosztású egészségügyi dolgozót hallgattak ki gyanúsítottként, okiratokat és tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le - olvasható a közleményben.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !