Ugrás a fő tartalomra

Megfojtotta élettársát, kétéves gyermekét pedig két késszúrással megölte

Életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki megölte élettársát és annak kétéves gyermekét - tájékoztatta a Győri Fellebbviteli Főügyészség az MTI-t. A férfi feltételesen sem bocsátható szabadságra.

A közlemény szerint a vádlottat több ember, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt ítélték el; a táblabíróság a jogerős döntéssel helybenhagyta az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék határozatát.

A tényállás szerint 2018 szeptemberében a nő közölte az akkor 40 éves férfival, hogy szakítani akar vele és új életet szeretne kezdeni kisfia édesapjával.

A vádlott ezt nem tudta elfogadni és feldolgozni, üzeneteket írt a nőnek, aki azonban a közeledését határozottan elutasította, de abba beleegyezett, hogy a férfi személyesen búcsúzzon el tőlük.

Szeptember 27-én a férfi meglátogatta a sértetteket. A nő fejfájásra panaszkodott, ezért a vádlott mintegy negyedóráig masszírozta a fejét, majd hirtelen megragadta a nyakát és megfojtotta élettársát. A szobába akkor ment be a kétéves gyermek, akit a férfi két késszúrással megölt.

A táblabíróság határozatának indoklása szerint a kirívóan súlyos bűncselekmény elkövetése során tanúsított embertelenség és kegyetlenség miatt más büntetés a férfi ügyében szóba sem kerülhet.

Fotó: Illusztráció

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Majdnem tragédia lett az előzésből (videó)

A 81-es számú főúton egy kisbusz vezetője a záróvonalat és a korlátozott látási viszonyokat figyelmen kívül hagyva kezdett előzésbe. Bejelentés érkezett a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra miszerint a 81-es számú főúton egy külföldi honosságú kisbusz vezetője a záróvonalat és a korlátozott látási viszonyokat figyelmen kívül hagyva, több jármű előzésébe kezdett. A manőver során a szemközti sávban haladva majdnem frontálisan összeütközött a szemből szabályosan érkező személygépjárművel. Csak azért nem következett be tragédia, mert mindkét autós időben megállt. Az esettel kapcsolatban eljárás indult a Móri Rendőrkapitányságon.   KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Halálos baleset történt az M1-es autópályán

Halálos baleset történt hétfőn hajnalban az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 32-es kilométerszelvényben - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon. A közlés szerint egy Ford kistehergépkocsi hátulról nekiütközött egy kamionnak. A kisteherautó sofőrje a helyszínen életét vesztette. Az MTI szerin a rendőrök megkezdték a helyszínelést, az érintett útszakaszon a leállósávon halad a forgalom. Fotó: Illusztráció KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Szökött rabot keres a rendőrség

Megszökött egy rab az éjszaka Pálhalmán - tájékoztatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szerdán az MTI-t. A büntetés-végrehajtás hangosi szarvasmarhatelepéről, munkavégzéskor szökött meg egy lopásért jogerősen elítélt fogvatartott kedd éjszaka - közölték. Frissítés: a 27 éves férfit egy adonyi présházban elfogták a dunaújvárosi rendőrök. Fotó: police.hu KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Két autóval ütközött össze egy vonat a 82-es főút egyik vasúti átjárójában

A Gyulafirátót és Eplény közötti szakaszon forgalmi akadályra kell számítani. Két autóval ütközött össze egy vonat a 82-es főút Gyulafirátót és Eplény közötti szakaszán, a 9. kilométernél lévő vasúti átjáróban. A balesetnél a veszprémi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést. Az egységek áramtalanították a gépkocsikat. A helyszínre érkeztek a mentők is. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Nem adta meg ez áthaladási elsőbbséget, a zebrán gázolta el a gyalogost

  A balesetet szenvedett gyalogos kórházba került. A vétkes sofőr Sopron belterületén a kijelölt gyalogátkelőhelyen nem biztosított áthaladási elsőbbséget a neki jobbról érkező gyalogosnak, akit a járműve intenzív fékezése ellenére elütött. Az ütközés következtében a gyalogos megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A Soproni Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit - olvasható a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében . Fotó: police.hu KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !