Ugrás a fő tartalomra

Két életfogytiglanra ítélt magyar állampolgár az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult

Összeegyeztethetetlen az Emberi Jogok Európai Egyezményével az a szabályozás, ami életfogytig tartó büntetés esetén csak 40 év szabadságvesztés elteltével teszi lehetővé a feltételes szabadlábra helyezést - közölte a strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön.

Az emberi jogi bíróság egy magyar ügyben hozott ítéletének indoklásában azt írta: az Emberi Jogok Európai Egyezményének az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmára vonatkozó, 3. cikkének megsértését jelenti, ha az érintettek ügyében hozott döntés életfogytiglani börtönbüntetés kiszabására vonatkozik, feltételesen szabadlábra azonban csak 40 év szabadságvesztés után bocsáthatók.

Az emberi jogi bíróság megállapította, hogy az ilyen ítéletek valójában nem kínálnak valós kilátást a szabadulásra, és mint ilyen, nem egyeztethetők össze az egyezménnyel.

Az ügy előzménye, hogy két magyar állampolgár fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához. Egyikük, akit emberölés miatt ítéltek el, azzal érvelt, hogy szabadulása legkorábbi időpontjának meghatározása ellentétes a bíróság ítélkezési gyakorlatával, továbbá embertelen bánásmódot jelent. A másik felperest 2010 szeptemberében, a büntető törvénykönyv (Btk.) akkor hatályos cikkei alapján feltételes szabadlábra bocsátás nélkül ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre. Érvelése szerint az eljárás ellentétes Magyarországnak az Emberi Jogok Európai Egyezménye szerinti kötelezettségeivel.

A strasbourgi bíróság elutasította a magyar kormány vonatkozó kifogásait azzal érvelve, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása csak akkor összeegyeztethető az egyezménnyel, ha a szabadulás lehetőségét és a felülvizsgálat lehetőségét a kezdetektől fogva tartalmazza. Mivel a magyar jog nem rendelkezik ilyen felülvizsgálat lehetőségéről, a teljes életfogytiglani büntetés nem felel meg az egyezmény 3-as cikkében foglalt normáknak - állapították meg.

Megjegyezték: a nemzetközi jog egyértelműen támogatja egy olyan célzott nemzeti mechanizmus létrehozását, amely az életfogytiglani büntetés kiszabását követően legkésőbb 25 éven belül garantálja a felülvizsgálatot, ezt követően pedig további időszakos felülvizsgálatokat.

Az Emberi Jogok Európai Bíróság az egyik felperes esetében háromezer euró (mintegy egymillió forint) a másik felperes számára pedig 10 600 euró (mintegy 4 millió forint) megfizetésére kötelezte Magyarországot - tudatta az MTI.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Majdnem tragédia lett az előzésből (videó)

A 81-es számú főúton egy kisbusz vezetője a záróvonalat és a korlátozott látási viszonyokat figyelmen kívül hagyva kezdett előzésbe. Bejelentés érkezett a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra miszerint a 81-es számú főúton egy külföldi honosságú kisbusz vezetője a záróvonalat és a korlátozott látási viszonyokat figyelmen kívül hagyva, több jármű előzésébe kezdett. A manőver során a szemközti sávban haladva majdnem frontálisan összeütközött a szemből szabályosan érkező személygépjárművel. Csak azért nem következett be tragédia, mert mindkét autós időben megállt. Az esettel kapcsolatban eljárás indult a Móri Rendőrkapitányságon.   KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Halálos baleset történt az M1-es autópályán

Halálos baleset történt hétfőn hajnalban az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 32-es kilométerszelvényben - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon. A közlés szerint egy Ford kistehergépkocsi hátulról nekiütközött egy kamionnak. A kisteherautó sofőrje a helyszínen életét vesztette. Az MTI szerin a rendőrök megkezdték a helyszínelést, az érintett útszakaszon a leállósávon halad a forgalom. Fotó: Illusztráció KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Szökött rabot keres a rendőrség

Megszökött egy rab az éjszaka Pálhalmán - tájékoztatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szerdán az MTI-t. A büntetés-végrehajtás hangosi szarvasmarhatelepéről, munkavégzéskor szökött meg egy lopásért jogerősen elítélt fogvatartott kedd éjszaka - közölték. Frissítés: a 27 éves férfit egy adonyi présházban elfogták a dunaújvárosi rendőrök. Fotó: police.hu KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Két autóval ütközött össze egy vonat a 82-es főút egyik vasúti átjárójában

A Gyulafirátót és Eplény közötti szakaszon forgalmi akadályra kell számítani. Két autóval ütközött össze egy vonat a 82-es főút Gyulafirátót és Eplény közötti szakaszán, a 9. kilométernél lévő vasúti átjáróban. A balesetnél a veszprémi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést. Az egységek áramtalanították a gépkocsikat. A helyszínre érkeztek a mentők is. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Nem adta meg ez áthaladási elsőbbséget, a zebrán gázolta el a gyalogost

  A balesetet szenvedett gyalogos kórházba került. A vétkes sofőr Sopron belterületén a kijelölt gyalogátkelőhelyen nem biztosított áthaladási elsőbbséget a neki jobbról érkező gyalogosnak, akit a járműve intenzív fékezése ellenére elütött. Az ütközés következtében a gyalogos megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A Soproni Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit - olvasható a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében . Fotó: police.hu KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !