Ugrás a fő tartalomra

Fiktív cégek kitalált szakértők nevében tukmálják az emberekre a semmire sem jó szereiket

Az elektronikus kereskedelem lendületes felfutása a visszaéléseket is egyre kifizetődőbbé teszi - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium  közleményében, melyet az MTI ismertetett. Kiemelték, a szélhámosok körmönfont trükkökkel igyekeznek vásárlásra bírni a fogyasztókat, de mesterkedésük némi körültekintéssel leleplezhető. A fogyasztóvédelem folyamatos ellenőrzésekkel, próbavásárlásokkal, a jogsértés miatt elmarasztalt vállalkozások és oldalak listájának közzétételével veszi fel a kesztyűt a nyerészkedőkkel szemben.

A közlemény szerint alaptalanul ígérnek hosszú életet, jelentős egészségjavulást vagy gyors fogyást az interneten felugró oldalakon felbukkanó vagy kéretlen levélben érkező hirdetések, a továbbkattintók pedig ránézésre ismerős portálokon, egészségügyi honlapokon kötnek ki. Megbízhatónak tűnő szakértő vagy közismert híresség beszélgetésben ajánlja az egyszerre akár több kórság leküzdésére, megelőzésére alkalmas szert. Az álinterjúból több link is a vásárlási felületre, webshopra irányít át. Előfordul, hogy a szöveg végén van a megrendelés gomb. A mielőbbi döntésbe a rövid ideig érvényes akcióról, korlátozott darabszámról szóló figyelmeztetések ugratják bele a böngészőket. Elhatározásukat néhol a percek vagy raktárkészlet fogyását mutató visszaszámláló sürgeti. A kiszállítás gyors, azt azonban mindössze egyetlen csodaszámba menő fejlemény követi: az értékesítő vagy néhány héten belül maga a honlap is varázsütésre elérhetetlenné válik - közölte az ITM.

A trükközést sokféleképpen igyekeznek hitelesíteni az üzemeltetők. A bizalom elnyerése érdekében valós vagy kitalált egészségügyi szervezetek logóit tüntetik fel felül, fiktív felhasználók dicsérő hozzászólásait közlik a lap alján. Máskor az oldal felépítése, külleme idézi népszerű magazinok, látogatott portálok dizájnját. Az álinterjú akaratlan alanya közismert személyiség is lehet, aki úgy kapacitál vásárlásra, hogy nevének és fényképének felhasználásáról nincs tudomása, ahhoz nem járult hozzá - írják a közleményben.    

A Magyar Parazitológia Intézet vezetője, Kovács Lajos akár halálos élősködőfertőzés kezelésére is alkalmas szerként ajánlja medveepe és szömörcelé alapú, saját fejlesztésű készítményüket egy orvosi portálon. Az előző mondatból egy árva szó nem igaz, még a felület is hamisított, amelyen az álinterjú megjelent. Az oldal tetején mosolygó fehérköpenyes úr a világhálón másutt olasz urológusként vagy egy lényegében azonos tartalmú, német nyelvű beszélgetés megszólalójaként, mint berlini specialista szerepel. A magyar cikkek nemzetközi párdarabjai máskor is viszonylag egyszerűen megtalálhatók - írja az ITM.

A közleményben rámutatnak arra is, hogy a csodát ígérő termékeket kínáló honlapokat jellemzően a szürke zónában mozgó, fiktív cégek működtetik. A megrendeléshez gyakran elég csak nevet és telefonszámot megadni. A további részletek pontosítása érdekében felhívják a vevőt. A termék ezután hamar, pár napon belül megérkezik. Ahhoz sem kell sokkal több idő, hogy a szer hatástalanságára fény derüljön, de ekkor már késő. A vállalkozást lehetetlen felkutatni, ha van visszaküldési cím, az sokszor külföldi. Így probléma esetén a postázás drágább lehet a termék eladási áránál. De a Kapcsolat menüpontban többnyire csak e-mail cím vagy kitölthető űrlap lelhető fel, az üzenetekre pedig hiába várunk választ.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a közleményben kiemelte: "A fogyasztóvédelmi hatóság idén mintegy félszáz hatósági eljárást indított a csodát ígérő termékeket értékesítő honlapokkal szemben. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Internet Laboratóriumának ellenőrzései alapján eddig közel egymillió forint bírságot szabtak ki a megtévesztő és agresszív kereskedelmi gyakorlatot folytató webáruházakra. A határozott hatósági fellépés hatására a vizsgált oldalak jelentős részét maguk az üzemeltetők tették elérhetetlenné. A fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket változatlan alapossággal végezzük a jövőben is, körültekintő és megfontolt vásárlásra kérve a fogyasztókat."

Az online vásárlás lehetséges veszélyforrásait, a javasolt elővigyázatossági intézkedéseket e-kereskedelmi kisokos összegzi. Megrendelés előtt érdemes megnézni a jogsértő webáruházak adatbázisát, amelyben külön kereshetők a csodát ígérő oldalak és termékek. A felületen jelenleg több mint ötszáz honlappal szemben hozott hatósági döntés érhető el, ezzel is fokozva az internetes vásárlások biztonságát - tájékoztatott az ITM.

Fotó: iStock

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tragédia: kizuhant a negyedikről egy hároméves kislány

Börtönbüntetésre ítélték a negyedik emeleti ablakból kizuhant gyermek ügyének három vádlottját - tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn az MTI-t. Közleményük szerint a vádlottak közül ketten házastársak, a harmadik, a barátjuk pedig a hároméves kislány keresztanyja volt. A házaspár 2017. április 3-ától közös munkahelyen, három műszakban, de egymással mindig azonos beosztás szerint dolgozott. Emiatt a szülők a barátjukat kérték, hogy vigyázzon a hároméves kislányukra. Amikor a gyermek szülei éjszakás beosztásban dolgoztak, a keresztanya 21 órára ment át hozzájuk és reggel 6-ig vigyázott a gyerekre, mert a munkába kellett mennie. Ezeken a napokon a szülei hazaérkezéséig a kislány - legfeljebb fél órára - magára maradt a lakásban; április 4. és május 20. között tízszer történt ez meg. Közben kétszer is előfordult, hogy a gyerek felébredt. Egyszer a nő a férjét hívta, hogy menjen át és vigyázzon a kicsire, másodszor pedig felöltöztette a kislányt és útközben átadta a hazafelé

Horrorbaleset Nemesnádudvarnál: fának sodródott a motoros, utasa szörnyethalt

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy motorossal szemben. A férfi motorkerékpárjával nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedett, lesodródott az útról, majd egy fának csapódott. A motorkerékpár rázuhant a mögötte ülő utasra, aki ennek következtében a helyszínen életét vesztette. A vádirat szerint a keceli férfi Nemesnádudvar térségében 90-104 km/h sebességgel közlekedett motorkerékpárjával a töredezett, egyenetlen aszfaltfelületű 54. számú főúton. Egy balra ívelő útkanyarulathoz érve – mivel nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedett – motorkerékpárjával kisodródott a jobboldali útpadkára, majd az árokba hajtva felborult. Ezután a motor még mintegy 30 m hosszan továbbsodródott, míg végül egy fának ütközve, a sofőr mögötti ülésen utazó nő testére zuhanva megállt. A baleset következtében a motorkerékpár bukósisakot viselő utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A vádlott maga is

Így csapódott egy kamionos fékezés nélkül az álló kamionsorba (videó)

A baleset az M1-es autópályán, Győr közelében történt. A figyelmetlen sofőr miatt történt ötös karambolban hárman sérültek meg, az anyagi kár jelentős - számolt RTL.hu. A súlyos autópálya-balesetről tett ki videót a Magyar Közút az Instagramra hétfőn délelőtt. Az ötös karambol május 11-én történt az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Győr térségében. A külső sávban egy korábbi baleset mögött állt a feltorlódott hosszú kamionsor, amikor az utolsó teherautó vontatmányába nagy sebességgel belecsapódott egy érkező kamionos. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Danyi Roland ellen elfogatóparancsot adtak ki

A ceglédi nyomozók fél nap alatt elfogtak egy rablót, Danyi Roland ellen elfogatóparancsot adtak ki. A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a képen látható, 24 éves Danyi Roland ellen. Csemő külterületén, 2022. május 15-én dél körül támadtak rá akkor még ismeretlen tettesek egy 49 éves férfire. Bántalmazták, rugdosták és - hiába próbálta megakadályozni – elvették pénztárcáját, amiben közel 150 ezer forint volt. A sértett súlyosan megsérült, eltört az orra és testét zúzódások borították. A támadással összefüggésben 12 órán belül a rendőrök látókörébe került egy 26 éves ceglédi férfi. R. Rafaelt másnap reggel lakásán fogták el a rendőrök, miután a kisegítették az ágyneműtartóból. Őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását. Társa, a 24 éves Danyi Roland ellen elfogatóparancsot adtak ki, miután minden lehetséges előfordulási helyén hiába keresték. A kutatás továbbra is zajlik, mihamarabbi megtalálásához az államp

Halálos baleset az M5-ösön - Egy 19 éves fiatal vesztette életét

Három jármű összeütközött az M5-ös autópályán Inárcs térségében péntek este, a balesetben egy ember meghalt  - közölte a rendőrség. A police.hu tájékoztatása szerint  a 36-os kilométerszelvényénél egy román honosságú kamion egyelőre ismeretlen okból megállt, ekkor hátulról nekiütközött egy kisteherautó, majd az árokba sodródott. Mögötte egy személyautó érkezett, amelynek 19 éves sofőrje az ütközés elkerülése érdekében  balra rántotta a kormányt, és a szalagkorlátnak csapódott. A baleset következtében a személyautó 19 éves utasa a helyszínen meghalt, a jármű vezetőjét életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A kisteherautó 21 éves vezetője szintén kórházba került könnyű sérüléssel. A rendőrök az  útszakaszt lezárták, a Budapest felé közlekedőket a a 405-ös, valamint a 4606-os útra terelik. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !