Büntetőfékezett, majd veszélyes távolságban követte a másik autót (videó)

Vádemelés történt az előzést követően szándékosan fékező 30 éves férfi ellen, aki ezt követően még veszélyes közelségben is követte a sértettet

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 30 éves terhelt az M85-ös autóúton közlekedett. Megelőzte a sértett által vezetett járművet, azonban túl hirtelen tért vissza elé, ezért a sértett a reflektor felvillantásával fejezte ki nemtetszését.

Ezen a terhelt háborodott fel, és hirtelen fékezett a sértett előtt, majd gyakorlatilag lépésben haladt előtte. A manőver miatt a sértett is hirtelen fékezésre kényszerült, majd végül kikerülte az előtte nagyon lassan haladó terheltet. Ezután a vádlott követni kezdte a sértett járművét, úgy hogy veszélyesen közel haladt hozzá, ezzel veszélyeztetve és megrémítve a sértettet és két utasát. A veszélyes helyzet végül a Soproni Rendőrkapitányságon ért véget, ahova a sértett hajtott feljelentést tenni, nyomában az elkövetővel.

A vádlott ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat. Vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt a bíróság tiltsa el a járművezetéstől - olvasható a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A nyomozás során a Soproni Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !