Szlávik: veszélyben vannak az oltatlan fiatalok

A koronavírus delta variánsa jobban terjed és nagyobb veszélyt jelent a fiatalokra, mint az eddigi mutánsok - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.

Szlávik János hangsúlyozta: a statisztikák alapján inkább járványügyileg, mint klinikailag, de fontos a fiatalok oltása.

Hozzátette: míg a korábbi variánsok csak a tünetek megjelenése előtt egy nappal fertőznek, addig a delta variáns már az azt megelőző két napban is.

Elmondta: úgy látja, "sikk lett", és egyre nagyobb igény van az oltásra a fiatalok körében. A szülőknek a főorvos azt javasolja, ha gyermekük akarja az oltást, akkor is adassák be neki, ha ők maguk nincsenek beoltva - írja az MTI.

Tudatta: tíz nagyvárosban emelkedett a szennyvíz koronavírus-koncentrációja, vagyis legalább tíz nagyvárosban az elkövetkező hetekben emelkedni fognak az esetszámok. Egyelőre lassan, de jelenleg is emelkednek a számok, ugyanez történt az előző hullámban, és ezt követően berobbant a járvány - tette hozzá.

Ha az esetszámok nagyon megemelkednek elképzelhető, hogy újra kell maszkot hordani - mondta a főorvos, hozzátéve, bízik abban, hogy lezárások, bezárások nem lesznek.

Kitért arra is, hogy Izraelből érkezett hírek szerint a három oltással beoltottak között csökkentek az esetszámok, de ez egyelőre nincs bizonyítva. Magyarországon fel lehet venni a harmadik oltást, ami egyértelműen javasolt az időseknek, az immunhiányosoknak, a daganatos betegeknek, a szervátültetetteknek vagy az olyanoknak, akik immunrendszerüket elnyomó gyógyszert szednek - fűzte hozzá Szlávik János.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!