Számtalan kórházban az 1960-as évekből ott maradt bútorokat használják

Az egészségügyben tapasztalható komoly hiányosságokra hívta fel a figyelmet a Jobbik szerdán a fővárosi Péterfy Kórház előtt tartott sajtótájékoztatón.

Rig Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy nem csak helyi problémáról van szó, országszerte mindenhol jelentkezik. Ez nem csupán az elmúlt 12 év hibája, hanem az elmúlt 30 év fejlesztési hiányosságaiból fakad - mutatott rá az ellenzéki politikus.

Kifejtette: sok vidéki kórházat ugyan felújítottak, de számtalan helyen az 1960-as évekből ott maradt bútorokat használják.

A jobbikos politikus saját választókerületét hozta példaként. Mint mondta, Ajkán, Tapolcán az ágyak, egészségügyi felszerelések nagy részét jó minőségű svájci, német bútorokkal cserélték ki. Hasonló fejlesztés valósulhatott meg Ózdon is. Felajánlotta a segítségét a hatodik kerület számára 2022 után.

Beleznay Zsuzsanna, Terézváros alpolgármestere arról beszélt, hogy a Péterfy kórház 1930-ban épült, de azóta egyáltalán nem esett át teljeskörű felújításon. Ez így nem maradhat - rögzítette.

Kitért arra is, hogy az egészségügyi rendszer igénybe vételének alapvető jognak kell lennie és nem valamiféle kiváltságnak. Beszámolt arról a tervükről is, ami a házi idősápolás rendszerének bevezetésére vonatkozik.

A forrást fejlesztési elképzeléseikhez az uniós támogatásokból biztosítaná - számolt be az MTI.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!