Drasztikusan megdrágulhat a kenyér szeptember végére

Az okot az alapanyagok és a munkaerő árának növekedésében kell keresni, de a búzakereskedők is visszatartják jelenleg a búzát, ami szintén drágítja annak mázsáját.

A pékek még nyáron kezdtek egyeztetni a malmokkal a liszt áráról, azonban nem jutottak sok sikerre. Ami azt jelenti, drágulás jön a pékeknél.

„A malmokkal tárgyalva abban bíztunk egyébként, hogy sikerül a búza árát lefelé vinni az ősz környékén, de az újabb egyeztetések után azt tapasztaljuk, hogy ebből emelés lesz, nem pedig csökkenés” – magyarázta Temaj Ardit, egy pékség ügyvezetője.

A szakember szerint most hiány van a búzából a többi között az export miatt, de a legfőbb gondot az okozza, hogy Kína felvásárolta a kukorica nagyon nagy részét és ezt most búzával helyettesíti a piac. De a gazdák is kivárnak az eladással és raktározásra álltak be.

Hajdú Zoltán, a Hajdú Gabona ZRT igazgatója az ATV-nek elmondta: a gazdák kivárnak, nem adják el a búzát és várnak vele, így nincsen ebből elég a piacon.

„Igazából a búza ára túllett értékelve, tehát nagyon magas ár alakult ki a búzára” – véli Hajdú.

A pékek nem csak a 40 százalékos gabonaár növekedéssel szembesültek, hanem majdnem minden költségük nőtt a nyáron. Ezt pedig már nem tudják lenyelni a vállalkozások, ezért árat kell emelniük.

„Energiában 40-80 százaléknyi árváltozás van, most mindenki munkaerőhiánnyal küzd, ezt bérrel kompenzálni kell, ez 10-15 százalékos változás, és nagyon sok jellegű alapanyagnak az árváltozása jelentkezik a sütőiparnál” – közölte Fülep Zsolt, a Magyar Pékszövetség alelnöke.

A pékek előrejelzései szerint nem csak egy áremelkedés jön év végéig, hanem akár két-három alkalommal is drágulhat majd a pékáru.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!