Zugló vezetői állandó rendőri jelenlétet szeretnének az Örs vezér terén

Zugló vezetői arra kérik Pintér Sándor belügyminisztert, hogy továbbra is legyen állandó rendőri jelenlét a budapesti Örs vezér terén - közölte a MSZP pénteken az MTI-vel, arra hivatkozva: a közelmúltban nyilvánosságot kapott, hogy a téren egy banda tartotta rettegésben a járókelőket, koldultak és zaklatták az arra elhaladókat.

Horváth Csaba (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), Zugló polgármestere és Tóth Csaba, MSZP-s országgyűlési képviselő levelében azt írta, két járőrpáros folyamatos jelenlétére lenne szükség a tér közbiztonságának fenntartásához, ennek érdekében személyes egyeztetést kezdeményeztek a belügyminiszterrel.

Kiemelték, hogy mára a zuglói önkormányzat, a zuglói önkormányzati rendészet és a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyors és hatékony együttműködésének, valamint a demonstratív rendőri jelenlétnek köszönhetően jelentősen javult a helyzet, de közös érdek, hogy az elért eredmények hosszú távon is fennmaradjanak.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy a rendőrségnél közel 30 százalékos létszámhiány van, ami nehezíti a feladat teljesítését, ugyanakkor nem hagyhatjuk, hogy Budapest legforgalmasabb közlekedési csomópontjában ismét romoljon a közbiztonság" - tették hozzá.

Horváth Csaba és Tóth Csaba a levélben a rendőrséggel való további együttműködésről biztosította a belügyminisztert, hangsúlyozva, hogy bár a törvény szerint az Örs vezér terén kialakult helyzet rendezése elsősorban a rendőrség feladata, az önkormányzat a támogató szolgáltatásaival hozzá kíván járulni a megfelelő közbiztonság fenntartásához.

Emlékeztettek arra, hogy Zugló önkormányzata az elmúlt években a pénzelvonások ellenére is sokszor és sokféle módon hozzájárult a rendőrség munkájához, a munkafeltételek javításához. Folyamatosan bővítik a térfigyelő kamerák számát, több szolgálati lakást biztosítottak a kerületi rendőröknek, emellett két személyautóval, tíz kerékpárral, mobiltelefonokkal segítették a munkájukat, a rendőrkapitányság épületébe pedig klímaberendezéseket szereltettek fel - áll a közleményben.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!