Szigorítást javasol a Magyar Orvosi Kamara elnöke

Kincses Gyula szerint már most el kellene kezdeni a felkészülést a negyedik hullámra, és megkezdeni a kontaktkutatást, valamint a tesztelést. Az orvosi kamara egyelőre egyetlen szigorítást javasolna: a védettségi igazolvány használatának visszahozását, mert ezzel növelhető lenne az oltási kedv, és jelenleg nincs más megoldás, mint a vakcina.

A Magyar Orvosi Kamara készített egy felmérést azzal kapcsolatban, hogy az orvosok egyetértenek-e a hálapénz betiltásával. A kutatás szerint a megkérdezettek 74%-a azt nyilatkozta, hogy elégedett a lépéssel, ahogyan az alapbér emelésével is, a probléma ugyanis nem itt, hanem az ügyeleti díjakkal van – mondta az ATV Start című műsorában Kincses Gyula.

A MOK elnöke szerint ezen a téren még komoly teendők vannak, ezzel kapcsolatban tárgyalást kértek a minisztériumtól, ez az OKFŐ-vel már el is indult. Az alapbérek magyar viszonylatban megfelelőek, az orvosok elégedettek, de nem volt részletes bértárgyalás, nem a bérrendszerről tárgyaltak, csak „leadtak egy papírt”, hogy milyen alapbért szeretnének, majd egyszer Orbán Viktor erre „azt mondta, hogy na jó”, ezért ennek számtalan hibája van – fejtette ki Kincses Gyula.

Az egyik hiba, hogy nincsenek megfelelő pótlékok kialakítva, mert nem azonos terhelés van különböző szakmákban, a rendszer nem kezeli a hiányszakmák kérdését. A másik probléma a túlmunkák kérdése, ugyanis kimondták, hogy ügyeletben, túlmunkában, este, éjjel a 70 százaléka jár a normál munkabérnek – vagyis többletmunkáért kevesebbet kapnak – magyarázta. Mivel az ügyeleti díj az alapbér százalékában van meghatározva, ezért azoknak alacsonyabb az ügyeleti díja, akik a legtöbbet ügyelnek – vagyis jellemzően a fiatal orvosoknak. Kincses Gyula szerint most úgy tűnik, hogy a tárgyalások során ez irányban lesz elmozdulás.

Ugyanakkor ha lesz is elmozdulás, az nem oldja meg az orvoshiányt – bár a külföldi elvándorlás a MOK reményei szerint csökken, a szolgálati jogviszony törvény olyan üzenetet hordoz, ami miatt többen mozdultak el a magánellátás felé. Ha nincs intézményi reform, önmagában a béremelés nem tudja kezelni az orvoshiányt – jelentette ki az elnök.

Kincses Gyula úgy látja, a negyedik hullámra már most el kell kezdeni felkészülni, le kell vonni a szakmai tanulságokat a korábbi hullámokból. A kontaktkutatást és a tesztelést szerinte gyorsan el kell kezdeni, és vissza kell hozni a védettségi kártyák használatát. Ez növelné az átoltottságot, és jelenleg nincs más megoldás, mint az oltás – hangsúlyozta.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!