Népszavazást kezdeményez a Momentum

A Momentum népszavazási kezdeményezést nyújtott be a Pegasus-botránnyal kapcsolatban – jelentette be a mai sajtótájékoztatón Hajnal Miklós, a párt elnökségi tagja és hegyvidéki képviselőjelöltje, valamint Tompos Márton, szóvivő, teréz- és erzsébetvárosi képviselőjelölt. Közös sajtótájékoztatójukon elmondták, összesen öt kérdést nyújtanak be a Nemzeti Választási Hivatalhoz - számolt be a Népszava.

„Az elmúlt évtizedek egyik legkomolyabb politikai botránya ez. Az elmúlt években ez egy tendencia, hogy a kormány lehallgató szoftvereket vásárol, most azonban közpénzen tették ezt meg, és használták fel a saját politikai céljuk érdekében. Ez botrányos, egy jogállamban le kellene mondania ezért a kormánynak” - közölte Tompos Márton. A párt elnökségi tagja hozzátette: a Momentum létrejötte óta a legfőbb céljuk, hogy helyreállítsák a demokráciát Magyarországon, s erre nincs jobb eszköz a népszavazásnál. „Az emberek magánéletébe tiport bele a kormány. Amikor a hatalom ezt teszi, akkor ezt csak a közös népakarat tudja megfékezni. A kérdések arra irányulnak, hogy hogyan lehetne szigorítani a jelenlegi eljárásrendet, hiszen Varga Judit igazságügyi miniszter azért mondhatja azt, hogy ő mindent a szabályoknak megfelelően csinált, mert Magyarországon a leglazább a szabályozás” – mondta Hajnal Miklós.

A Momentum népszavazási kérdései a következők:

  1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok a titkos információgyűjtést kizárólag bírói engedélyezéssel végezhessék?
  2. Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzetbiztonsági titkos információgyűjtés csak célhoz kötötten és részletes törvényi feltételek fennállása esetén valósulhasson meg?
  3. Egyetért-e Ön azzal, hogy a titkos információgyűjtés közben a gyónási titok, a védői titok és az emberi méltóság ne sérülhessen?
  4. Egyetért-e Ön azzal, ha a nemzetbiztonsági szolgálat a kivételes esetben már megkezdett titkos információgyűjtésre vonatkozó utólagos bírói engedélyt nem kapja meg, az érintett személyt automatikusan értesíteni kelljen a jogosulatlan megfigyelés tényéről?
  5. Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés kötelezze a nemzetbiztonsággal foglalkozó állandó bizottságát a „Pegazus lehallgatási botrány” kivizsgálására és kötelezze az igazságügyért felelős miniszter nemzetbiztonsági feladatok ellátása során végzett engedélyezési tevékenységével kapcsolatos jelentéstételre?

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!