Kudarcot vall Biden a járvány megfékezésében?

Az oltástól idegenkedők többsége nem gondolja úgy, hogy a delta variáns kockázatosabb lenne. Ez pedig kérdéseket vet fel, hogyan lábal ki a járványból az Egyesült Államok - írja a Népszava.

Az USA lakosságának közel 30 százaléka mondja azt, hogy nem oltatta be magát és nem is tervezi azt - derül ki egy friss közvéleménykutatásból.

Az ABC News és a Washington Post közös felmérésének legutóbbi adatai szerint 10 felnőttből hárman állítják, hogy nem kaptak koronavírus elleni védőoltást. Utóbbi csoportnak 73 százaléka gondolja úgy, hogy a kormány eltúlozza a delta variáns jelentette kockázatokat - éppen emiatt jelentős többségük úgy véli, nem, vagy csak kis mértékben van esélye megbetegedni a koronavírustól. 

A most nyilvánosságra került adatokból az látszódik, hogy falakba ütközik a Biden-adminisztráció azon terve, mely a védőoltások beadásával szeretné kezelni a járványt. Egy másik felmérésből ugyanis az látszik, hogy a válaszadók csupán 60 százaléka kapta meg legalább az első adag oltását. Ez pedig elmarad a hivatalos becslésektől, amely ennek mértékét közel 67 százalékra teszik. Ennek alapján pedig kijelenthető: nem teljesül Biden azon célja, ami július 4-ig a 70 százalékot tűzte ki.

Az elnök egyébként 62 százalékos támogatottságot tudhat maga mögött, már ami a járványkezelést illeti, ugyanakkor csak az amerikaiak fele elégedett összességében munkájával - utóbbi viszonylag gyenge eredménynek tekinthető, közeledve a hat hónapos hivatalban töltött időszakához.

Az oltások beadásával kapcsolatos hajlandóság viszont totálisan átpolitizálódott: a demokraták 93 százaléka állítja, már beoltatta magát, vagy be fogja. Ezzel szemben a republikánusok körében ez az arány 49 százalék.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A CSOPORTUNKHOZ!